A román Heineken vitatott, de elutasították

A román Heineken vitatott, de elutasították

Az ékezetes csíkisör.hu domain ügyében indított vitarendezési eljárást a román Heineken, de nem adtak neki igazat.

A csíkisör.hu domain nevet Lénárd András magánszemély igényelte („Igénylő”), amely igénylés ellen szabadalmi ügyvivői és jogi képviselője útján a Heineken Romania SA („Panaszos”) emelt határidőben kifogást.

A Panaszos a kifogásában arra hivatkozott, hogy a „CIUC PREMIUM” közösségi védjegy jogosultja, sörök áruosztályban. Kifogásában a DRSZ 2.2.1 pontjára hivatkozott, és kifejtette, hogy a hivatkozott pontban szereplő kitétel, miszerint az igénylő „kellő gondossággal” köteles a név kiválasztásakor eljárni, magában foglalta azt a kötelezettséget, hogy az igénylőnek ellenőriznie kellett volna a „CIUC PREMIUM” védjegyet is. Ezt követően a Panaszos arra hivatkozott, hogy védjegyére tekintettel a csíkisör.hu domain név más részére történő delegálása megtévesztő lenne, amit a DRSZ tilt. Részletesen kifejtette a „CIUC PREMIUM” és az ellentartott „csíkisör” kifejezés vizuális, hangzásbeli és koncepcionális hasonlóságot, amelyet példákkal támasztott alá. Analógiaként az UDRP egyik döntésére hivatkozott a dallmayrshop domain tekintetében. Külön felhívta továbbá a figyelmet, egy wikipedia hivatkozással alátámasztva, hogy álláspontja szerint fogyasztói csíkisör néven emlegetik a terméket. Külön hivatkozott továbbá az Európai Közösségek Bírósága (EUB) BMW-döntésére, amely hangsúlyozza, hogy nem lehet a jogszerű védjegyhasználat során sem azt a látszatot kelteni, mintha a védjegy használó és a védjegyjogosult között kereskedelmi kapcsolat állna fenn.

Az Igénylő válaszában cáfolta a Panaszos érveit. Kifejtette, hogy kellő gondosságot tanúsított a választáskor, sőt, épp a panaszos állításaival ellentétben ő adott védjegybejelentést a Csíki sör kifejezés tekintetében, amely jelenleg folyamatban van. Hivatkozik továbbá arra, hogy a „csíki” kifejezés a termék származására utal, ezért „szabadon használható”, ugyanakkor arra is utal, hogy az esetében még csak nem is a származás miatt került a megjelölés használatra, hanem a „Csíky”/”Csíki” családnév miatt.

Az összehasonlíthatóság tekintetében az átlagos magyar internethasználóra hivatkozott, aki szerinte nem keres rá a csak Romániában forgalmazott „CIUC PREMIUM” sörre.

A TT elsőként a két név hasonlósága tárgyában foglalt állást, és megállapította, hogy a Panaszos ezzel kapcsolatos érvei és hivatkozásai (továbbá a dallmayr-üggyel vont párhuzam) nem elfogadhatóak. Önmagában a két név között nem áll fenn hasonlóság, a Csík és a CIUC közötti  hasonlóság pedig az azonos földrajzi területre vonatkozik.
Annak ellenére, hogy a panaszos nem hivatkozott közvetlenül rá, a TT vizsgálta, hogy önállósult kereskedelmi névként azonosítják-e a fogyasztók a Panaszos termékét a „csíki sör” kifejezéssel. E tekintetben a Panaszos által csatolt wikipédia idézetet és blogot a TT nem fogadta el.  A TT megállapította, hogy a Panaszos saját marketing céljaira üzemeltet egy „Csíkisör” facebook alkalmazást, azonban ennek tartalma, rajongóinak száma sem bizonyítja azt, hogy a csíki sört és a Premium CIUC sört azonosítanák a fogyasztók.

A TT kizárólag a domain név igénylést vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a „csíkisör.hu” elnevezés igénylő általi használata mellett nem valószínűsít önmagában az igénylés alapján jogsértést. 

A TT álláspontja szerint a fentiekre tekintettel az Igénylő jogosult a „csíkisör.hu” domain név igénylésére a „first comes first served” elve alapján. Azonban hangsúlyozza, hogy a használat során nem keltheti az Igénylő azt a látszatot, hogy a Heineken Romania-val bármilyen kapcsolata lenne. Ez utóbbi esetben ugyanis tevékenysége jogszerűsége megkérdőjelezhető lenne. Mindaddig azonban, ami nem tesz olyan tartalmat az oldalra, amely arra utalna, hogy a csíkisör.hu domain alatt a CIUC PREMIUM terméket akarja forgalmazni, ez a kérdés nem merül fel.

menu
menu