153 ezer domain név kalapács alatt

153 ezer domain név kalapács alatt

A nagyszabású árverésen a részvétel csak előzetes regisztráció és nagy összegű előleg letétbe helyezése mellett lehetséges.

Az Egyesült Államok csődbíróságának döntése értelmében a bíróság által elrendelt domain eladásra kerül sor, melynek keretében 153 ezer domain név kerül értékesítésre. Az induló ár 4,1 millió dollár lesz, a legkisebb ajánlható összeg pedig 4,3 millió dollár.

A két domain portfólió (melyek közül az egyikben mintegy 3 ezer prémium domain név is található) együttesen több mint 150 ezer domain nevet tartalmaz.

A dallasi Ondova vállalat szervezésében megrendezésre kerülő árverés iránt érdeklődőknek először el kell látogatniuk a CourtOrderedDomainSale.com weboldalra, ahol a további részletek felől tájékozódhatnak, valamint egészen november 6-ig ugyanitt jelezhetik részvételi és ajánlattételi szándékukat. Ahhoz, hogy valaki ajánlattevői minőségben részt vehessen az árverésen, először 500 ezer dollárt kell letétbe helyeznie, majd alá kell írnia a titoktartási nyilatkozatot és a vásárlási szándékról szóló nyilatkozatot is. A szervezők világossá tették, hogy csak komoly ajánlattevők jelentkezését várják.

A vevő az árverés lezárása után a portfóliókat egészben, vagy akár részletekben is tovább értékesítheti. A portfóliókat érintő dokumentációk (illetve átvilágítási jelentések) bizalmas anyagoknak minősülnek és azokat kizárólag a vevő tekintheti meg.

A kizárólag akkreditált licitálók részvételével lebonyolított aukcióra a texasi Dallasban, november 19-én kerül sor.

menu
menu