
Az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) közös szervezésében az idén immár nyolcadik alkalommal meghirdetett „Az Év Honlapja” pályázatra 2009-ben 251 érvényes nevezés érkezett.
A szakmai zsűri az előzetesen meghirdetett 12 nevezési kategóriában értékelte a beérkezett pályázatokat. Minden honlapot öt zsűritag értékelt, majd a kiértékelt pályázatok eredményének átlagolása után a bírálók minden kategóriában az első hármat még egyszer közösen górcső alá vették.
A nyerteseken kívül az egyes kategóriákban díjazásra kerültek a különdíjas és minőségi díjas honlapok is. Ezeken kívül a közönségdíj is kiosztásra került, amelyet a beérkezett szavazatok alapján ítlétek oda.
Az eredményhirdetésére és a díjátadóra 2009. november 18-án este került sor Balatonalmádiban, a Hotel Ramadában, a XIX. Országos Marketing Konferencián.
Nem meglepő módon majdnem minden díjazott .hu alatti domain alatt működteti a honlapját, azonban a nyertesek között négy .com két .eu és egy .info végződésű webcímmel rendelkező pályázatot is találunk.
Díjazottak:
Az Év Honlapja 2009 Díj nyertesei
Non profit kategóriában
Hallatlan.hu - jelnyelvi szótár
Szolgáltatás kategóriában
aegondirekt.hu - Ügyfélközpontú biztosításkötés az Interneten
Kormányzat és települések kategóriában
Hodmezovasarhely.hu - Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város honlapja
Személyes oldal kategóriában
ErosBalazs.com - Erős Balázs személyes honlapja
Kultúra kategóriában
Fejto100.hu - 100 éve született Fejtő Ferenc
Oktatás kategóriában
Matekerettsegi.hu - Matek érthetően a neten
Kereskedelem kategóriában
BigyoShop.hu - az ötlettelenség ellenszere
Média kategóriában
itbusiness.hu - ITbusiness Online
Márkasite kategória
Whiskas.hu - Whiskas márkaoldal
Egészségügy kategóriában
BudapestDental.hu - Budapest Dental Esztétikai Fogászat és Implantológia
Ifjúsági kategóriában
FC-Arsenal.hu - Magyar Arsenal Szurkoló Oldal
Életmód és Sport kategóriában
Sielok.hu - Síelők Weblapja
Közösségi oldal kategóriában
myVIP.com
Közönségdíj
myVIP.com
Különdíjban részesített pályázók
Non profit kategóriában
nincsde.hu - Dohányzáselleni kampány honlapja
Szolgáltatás kategóriában
Használtautó.hu - eladó használt és új autó kereső
Kormányzat és települések kategóriában
Szombathely.hu - Szombathely MJV honlapja
Személyes oldal kategóriában
VirtualWords.eu - VirtualWords (Bene Zoltán online fotógalériája)
KovacsBank-ofm.com - Kovács Bánk oldala
Kultúra kategóriában
filmhiradok.nava.hu- Filmhíradók Online
Oktatás kategóriában
Traff.hu - Ahol gyermeked játszva megtanul biztonságosan közlekedni
Média kategóriában
femina.hu- Ízig-vérig nőknek!
Márkasite kategória
Pastrami.hu - Pastrami étterem
Egészségügy kategóriában
babaszoba.hu
Ifjúsági kategóriában
Filmkalauz.hu - Minden, ami film!
Közösségi oldal kategóriában
Veledutaztam.hu - Az utazás több mint közlekedés!
Minőségi Díjban részesített pályázók
Non profit kategóriában
turizmus.homokhatsag.hu - Homokhátsági Falusi Turizmus Információs Portál
Szolgáltatás kategóriában
Kulcs-soft.hu
Irodahaz.info
otpbank.hu - OTP Bank
Kormányzat és települések kategóriában
miskolc.hu - Miskolc, "a nyitott kapuk városa"
gyor.hu- Győr Megyei Jogú Város Honlapja
Személyes oldal kategóriában
MagonySzilvia.hu - Magony Szilvia honlap
Kultúra kategóriában
KikotoOnline.hu - Kikötő Online - kulturális magazin
Kereskedelem kategóriában
Horgaszklub.eu - Online horgászklub
HasznaltMotorok.hu - Motor, alkatrész, ruházat adás-vétele
SzerelvenyBolt.hu - Szerelvénybolt Kft. Épületgépészeti kis- és nagykereskedelem
Média kategóriában
Szegedma.hu a naprakész hírportál - tények és vélemények
Márkasite kategória
BreitlingforBentley-watch.hu - Breitling for Bentley márka bemutatása
Rezangyal.hu
Lazuran.hu - Lazuran microsite
Ipari web kategória
p-m-c.hu - Proactive Management Consulting
Egészségügy kategóriában
WEBBeteg.hu - Orvosoktól betegeknek hitelesen
Az év kreatív megoldása
Most banner
Elektronikus hírlevél
OTP Bank elektronikus hírlevél
Ifjúsági kategóriában
Diadaldok.extra.hu - Diákönkormányzat, Diadal úti Általános Iskola
Életmód és Sport kategóriában
Vitaforyou.com - Személyre szabott vitamin
magazin.aesthetica.hu - Aesthetica Magazin
« vissza az előző oldalra