Végveszélyben egy egész domain tartomány

Végveszélyben egy egész domain tartomány

Szerződésszegéssel vádolja az ICANN a .jobs legfelső szintű tartomány kezelőjét.

A cleveland-i székhelyű Employ Media LLC és szponzoráló szervezete, a Society of Human Resource Mamagement (a továbbiakban SHRM) 2003-ban kapta meg a foglalkoztatással kapcsolatos oldalaknak helyet adó tartomány működtetésének jogát. Az ICANN most azzal vádolja a két szervezetet, hogy a tartomány kezelése során nem tartották be az ICANN irányelveit.

A vádak szerint az Employ Media és az SHRM nem korlátozta kellőképpen azt, hogy milyen felhasználói kör számára teszi elérhetővé a .jobs végződésű domain nevek regisztrálását. Az ICANN szerint az Employ Media és az SHRM a jelek szerint csak a saját pénzügyi érdekeit tartotta szem előtt.

Az ICANN szerint az SHRM 40 dolláros tagdíjának megfizetése után bárki regisztráltathat egy másodlagos domain nevet a .jobs legfelső szintű tartományon belül. Az ICANN véleménye szerint a regisztrációs irányelveket a névtér kezelésével megbízott szervezetek alapvetően megváltoztatták, amely így nagyban eltér a .jobs tartomány regisztrációs szerződésében foglaltak eredeti céljától.

A .jobs végőzdésű domain nevek az eredeti elképzelések szerint kizárólag munkáltatók számára lettek volna elérhetőek (pl. Disney.jobs, Whirlpool.jobs), azonban az elmúlt év őszén az ICANN módosította az eredeti irányelveket és engedélyezte az általános kifejezések regisztrálását is (pl. hospitality.jobs, virginia.jobs). Ezt a lépést aggodalommal figyelték a foglalkoztatással kapcsolatos, .com végződésű domain nevek tulajdonosai, akik fenyegetve érezték pozíciójukat. Eric Shannon, a DiversityJobs.com oldal tulajdonosa szerint könnyen elképzelhető, hogy valaki rosszhiszemű módon regisztráltatni fogja példának okáért a diversity.jobs domain nevet, és ezáltal visszaéléseket fog tudni elkövetni.

Az Employ Media 30 napos határidőt kapott a vitás eset rendezésére, melynek lejártával az ICANN elindítja a felmondási eljárást. A megvádolt szervezet a goto.jobs oldalon közzétett nem hivatalos válaszában azzal védekezik, hogy ők nem szegték meg a szerződést:

…az értesítésben szereplő vádakat teljesen megalapozatlannak tartjuk. Továbbra is megvédjük saját álláspontunkat, miközben együttműködünk az ICANN munkatársaival a probléma megoldásában.

…az Employ Media megvédi a .jobs tartomány működtetésével kapcsolatos jogait, melyeket a közte és az ICANN között létrejött szerződés meghatároz. Úgy véljük, hogy a tartományok kezelőinek számára elengedhetetlen, hogy feladataik ellátása során kiszámíthatóak legyenek, az ICANN viszont felelősséggel tartozik a szerződéses partnereivel kötött megállapodások tiszteletben tartásáért.

Az Employ Media azt ígéri, hogy hamarosan közzéteszi az üggyel kapcsolatos hivatalos válaszát is.

 

Az üggyel kapcsolatos reakciók

A Domain Név Visszaélések Elleni Koalíció (CADNA) üdvözli az ICANN arra irányuló szándékát, hogy rákényszerítse akaratát az Employ Media LLC szervezetre a .jobs tartomány ügyével kapcsolatban. A kérdéses tartományban tapasztalható visszaélések is jelzik, hogy ilyen és ehhez hasonló problémákkal kell majd szembesülnünk a jövőben, amikor is bevezetésre kerülnek az új, általános legfelső szintű tartományok. Az ICANN felelőssége, hogy szerződésszegés esetén ítélkezzen, de ugyanannyira fontos, hogy képes legyen megelőzni ezeket a visszaéléseket. Ehhez az általános legfelső szintű tartományokkal kapcsolatos irányelvek felülvizsgálatára van szükség.

Egy kommentelő véleménye

Az egész ügy túl van dramatizálva. Nem igaz, hogy az SHRM tagság megléte esetén máris .jobs domain tulajdonossá válhat bárki. A helyzet az, hogy a tagság nem is előfeltétele a regisztrációnak. A világ bármelyik munkaadója regisztráltathat magának .jobs domaint, ám annak tartalmaznia kell a munkaadó vállalat nevét, valamint a kérvényezőnek igazolnia kell, hogy a munkáltató képviselője.

menu
menu