A Britek elbánnak a .eu-val

A Britek elbánnak a .eu-val

Leginkább a briteknél fogyatkozik a .eu domain nevek száma

A .eu domaintér nyilvántartója, az EURid kiadta a 2015 év II. negyedévének hivatalos statisztikáit, ami a .eu végződés alatt bejegyzett domain nevek számáról ad áttekintést.

Ahogyan azt az elmúlt évtizedben megszoktuk rendszeresen találnak Brüsszelben egy-egy olyan mutatót, amellyel pozitív képet festhetnek a közös európai domain végződés állapotáról.

Most éppen a 2014. II. negyedévében történt domain bejegyzések számával történő összehasonlítás mutat pozitív képet a .eu domainekről, hiszen ezen bázishoz mérten 0,7%-kal nőtt a bejegyzett .eu domainek száma.
Sőt egy olyan kimutatás is előkerült a negyedéves statisztika összegzésében, amely szerint 10 uniós országban is nőtt a .eu domain nevek száma.

Az EURid friss kimutatása is hivatkozik arra, hogy mind az európai környezetben, mind a gTLD-k piacán negyedéves viszonylatban is növekedés volt a .eu domainek száma ennek ellenére csökkent.

Március végén 3 880 448 bejegyzett .eu volt, míg június végén 3 852 058. A tendencia nem a nyári – évek óta tapasztalható – visszaesésnek köszönhető, hiszen áprilisban és májusban is csökkent a .eu webcímek száma. 
Az újonnan egy negyedév alatt bejegyzett .eu-k száma valóban növekedett: míg az első negyedévben 206 ezer, addig a második negyedben 222 ezer volt.

A magyar domain igénylők száma is visszaesett. Március végéhez képest 1%-kal kevesebb .eu domain van magyar domain igénylő kezében (Q1: 44927, Q2: 44447).

A kiadott statisztikából egy markáns, megismétlődő jelenség látszik kirajzolódni: annak ellenére, hogy az nemzetek rangsorában az Egyesült Királyságban van a 4. legtöbb .eu domain bejegyezve mégis itt esett vissza leginkább a .eu domainek száma. Mindkét negyedévben 7-8%-kal. A ténynek vélhetően összefüggése van a szigetországban elurakoldó euro-szkepticizmussal.

menu
menu