Ünnepel a zenei web

Ünnepel a zenei web

A kft.hu volt az első zenekari domain név, ma 20 éves.

Az első magyar zenei "ottlapot" , azaz a .hu alá bejegyzett zenekari domainnevet, a Kft.hu-t pontosan 1996. szeptember 2-án (egészen pontosan: aznap 17 óra 41 perckor) regisztrálta Márton András a KFT együttes számára – ez volt az 504. .hu-ra végződő cím a sorban. Időutazás.

Az eredetileg KFT Világ nevet viselő weblap mintegy előkészítette az egy hónappal későbbi, Bál Az Interneten című koncertet, amit a zenekar a Sportcsarnokban adott és amin a "internetes szupersztráda" segítségével külföldi bejelentkezések jelentették a jövőt, Hazol O'Connor például Dublinból énekelt, Wahorn András pedig Los Angeles-ből rajzolt. 
A honlap készítése főképp Márton András dobos-producer ötlete volt, aki megtervezte és irányította is az oldal fejlesztését. A Recorder a jubileum alkalmából megkérdezte a zenekart a weboldal indulásáról, Márton András válaszolt, először arra az alapkérdésre, hogy pontosan hogyan is indult az egész, az oldal programozása, milyen mintákat akartak követni?
"Nem annyira minták voltak, mint inkább vágyak, hogy mi minden jelenjen meg rajta. Nem voltak sztenderdek, világszerte kialakulóban voltak az elnevezések, az oldalszerkezetek, minden. Abban az időben a közönségnek még az alapokat magyarázta Nagyistók Tibor a koncert előtt, hogy mi az a modem, a böngésző, hová kell beírni az oldal címét és így tovább, mert ezeket akkor még alig tudta itthon valaki. A programozás és a szerkesztés az Irisz Kft. munkatársaival, elsősorban Pórffy Andrással és Hermann Zsolttal zajlott, a grafikai terveket Fülöp József készítette. Egy részprogramhoz a Microsoft is segítséget nyújtott, hozzájárultak, hogy a Comic Chat nevű alkalmazásukba saját figurákat építhessen be a zenekar. Elindult az együttes online rádiója is."

Na és hogyan reagáltak minderre az internetezés hajnalán a rajongók?

"A rajongók kis részének volt csak internetes hozzáférése, többnyire egyetemeken, más intézményekben lehetett csatlakozni. Sokszínű volt az oldal, aki látta, az szerette. A koncertet már közel négyszázan nézték egyszerre szerte a világból, még Szibériából is érkezett visszajelzés."

Egyébként 1991. október 7-én hajnali kettő óra számít a hazai domain regisztrációs időszámítás kezdetének, mert akkor vették nyilvántartásba a .hu domaintér első webcímét, a sztaki.hu-t.

Forrás:Recorder.blog.hu

menu
menu