Börtönben az iraki domain gazdája

Börtönben az iraki domain gazdája

.

Afganisztánban a tálib rezsim bukása után – ha nem is virágzásnak, de – fejlõdésnek indult az Internet a szegény országban. Ehhez az is hozzájárult, hogy az ország felsõszintû domainjének kezelése körül viszonylag rendezett állapotok uralkodtak.
Irak történelmében is végéhez közeleg a Szaddam Husszein nevével fémjelzett korszak és talán itt is lendületet vehet a netes fejlõdés, bár az országban a telefonhálózat kiépítettség is meglehetõsen elmaradott illetve egyetlen Internet szolgáltató sincs a piacon jelen. A fejlõdési folyamatot bizonyára nem fogja segíteni az sem, hogy az ország felsõ szintû domainjét (.iq) egy arab magánszemély, Bayan Elashi felügyeli, aki egy texasi fegyintézetben várja a bíróság ítéletét. A nyomozás jelenlegi állása szerint terrorista csoportokkal való együttmûködésben vett részt és feltételezhetõ, hogy az al-Kaida pénzügyi támogatásában is szerepet vállalt.
Bayan Elashi meglehetõsen ellentmondásos személyiség. Palesztín származású, 1977-ben költözött az Egyesült Államokba. Indiana államban informatikai diplomát szerzett. Részt vett az elsõ arab nyelvû számítógép kifejlesztésére irányuló projektben. Majd ezt követõen több saját céget alapított, ezek közül az egyiket az InfoCom Inc-t két fivérével együtt hozta létre. (õk most szintén vizsgálati fogságban vannak… – a szerk) 1997 májusában mint magánszemély szerzett jogot az iq végû domainek felügyeletére és kezelésére. Mr Elashi nem csatlakozott az ázsiai domain regisztrátorokat tömörítõ szervezethez, de annak fórumain sem volt aktív résztvevõ.
Az iq domaintérben eddig lefoglalt címek számának nagyságrendi megítélése is nehézségeket okoz, bár az internetes és telekommunikációs tanácsadó cég, a TeleGeography 2002 januárjában 225 db.-ra tette azokat. Ezek többségét a fejlett világban mûködõ cégek, személyek foglalták le késõbbi hasznosítás céljából.
A .iq domainekkel kapcsolatos legutolsó hír, hogy Elashi õrizetbe vétele elõtt néhány héttel hivatalosan jelezte az IANA felé, hogy az iq végû címek elsõdleges DNS szerverének IP címén változtatni kíván.
A jelenlegi helyzet tovább bonyolódhat ha Elashi hosszabb idõre ítéli el a bíróság, mert a nevek kezelésével kapcsolatos jogok elvétele hosszas és komoly vitákat eredményezõ folyamat lehet.
Az iraki Internet fejlõdésének szempontjából a legszerencsésebb az volna, ha a bíróság felmentené, de szeptember 11-i terrortámadás miatt az USA-beli ítélkezési gyakorlat szerint ez nehezen történhet meg…

menu
menu