Megszűnik Kínában a védjegyek alapértelmezett oltalma

Megszűnik Kínában a védjegyek alapértelmezett oltalma

A kínai domaintérben egyre könnyebbé válik a domainekkel való visszaélés lehetősége.

Jóval nehezebbé válik Kínában, hogy domainként megszerezzék, illetve megtartsák maguk számára saját márkanevüket a cégek. Az új szabályok szerint ugyanis a bajba került külföldi és helyi vállalkozásoknak kell majd bizonyítaniuk, hogy rosszindulatúan és jogosulatlanul orozták el webcímüket. Ráadásul gyorsan kell cselekedniük, ha azt akarják, hogy legyen bármi remény az ellopott domain helyreállítására – derült ki egy hivatalnoknak a Sina nevű kínai híroldalon tett nyilatkozatából.
Az új szabályok gyakorlatilag zöld utat nyitnak az ún. „cyber-squatter”-ek számára, akik annak reményében jegyeztetnek be ismert márkaneveket webcímként, hogy aztán majd jó áron eladhassák azt, a márkanév birtokosának.
A kínai állam által irányított domain szabályzó testület, a Kínai Internet Hálózat Információ Központ (China Internet Network Information Center – CINIC) munkatársa, a fent említett, de nevét eltitkoló hivatalnok úgy fogalmazott, hogy az új törvény sokkal tisztábban meghatározza, milyen körülmények esetén lehet a cyber-squatting-et „megengedhetőnek” tekinteni.
A korábbi szabályozással megelőzhető volt a doaminek jogosulatlan felvásárlása, mivel feltételezte a rosszhiszeműséget, ha nem a védjegy birtokosa jegyeztette be a webcímet. Az új rendelkezések szerint, ha valaki egyszerűen csak bejegyeztet domainként egy márkanevet, az még nem meríti ki a rosszhiszeműség fogalmát. Csupán néhány nyilvánvaló helyzetben fogadja el azt, például, ha a cyber-squatter a vélt tulajdonos vetélytársának próbálja bérbe adni vagy értékesíteni a domaint.
A fentiek egyértelműen rákényszerítik a társaságokat, hogy vagy jó előre jegyeztessék be márkaneveik minden lehetséges variációját, vagy legalább is aktívan figyeljék azokat az újonnan bejegyzett domaineket, amik hasonlíthatnak a márkanevükre.
A regisztrált védjegyek tulajdonosai semmilyen alapértelmezett jogosultsággal sem rendelkeznek a védjegyüket tartalmazó webcímeket illetően. Például a márkatulajdonos hiába fedezi fel, hogy leendő domain neveinek egyikét már bejegyezték és a cím ismertté vált, semmilyen különleges jogosultsággal sem rendelkezik a címmel kapcsolatban.
A CINIC több mint egymillió, a kínai .cn névtérbe tartozó domaint kezel. Számos nemzetközi szervezet és cég használ elsődleges webcímként kínában .cn kiterjesztésű nevet, köztük például a Yahoo és a Google is.
Habár a CINIC még nem erősítette meg a tervezett változtatásokat, a honlapján elhelyezett egy hivatkozást a Sina beszámolójára, amivel nyilvánvalóan jóváhagyja azt.
Az amerikai Wal-mart üzletlánc két éves jogi huzavona után a napokban szerezte vissza néhány webcímét egy apró kínai kézműves cégtől. Azonban egyáltalán nem bizonyos, hogy a Wal-mart boldogult volna, ha az új szabályok már érvényben lennének, ugyanis a squatter ebben az esetben csupán arra használta a domaint, hogy elérhetővé tegye általa saját vállalkozását.
A Google-nek ugyancsak meggyűlt a baja a kínai szabályokkal. Habár idejében előjegyezte a google.cn és a google.com.cn webcímeket, a hírek szerint mégis 1 millió dollárt kellet végül fizetnie értük. Ráadásul míg a gmail.com.cn doamin a keresőcég tulajdonában van, addig a jóval kézenfekvőbb gmail.cn címet nem tudták megszerezni. Ez utóbbit ugyanis már 2003-ban, hét hónappal a Gmail hivatalos bejelentése előtt regisztráltatta valaki más, aki a címen egy Google-szerű email szolgáltatást üzemeltet.

menu
menu