Hozzányúltak az Internet első domainjéhez

Hozzányúltak az Internet első domainjéhez

Tudták, hogy a legelső regisztrált .com domain, a Symbolics.com volt, melyet 1985. március 15-én jegyeztek be?

A massachusetts-i székhelyű Symbolics vállalat számítógépek gyártásával foglalkozó cég volt, ám mostanra tulajdonképpen megszűnt.

Való igaz, hogy az első megalkotott domain a Nordu.net (a legelső gyökérszerver, a nic.nordu.net azonosítója) volt 1985 januárjában, ám a Symbolics.com volt a legelső domainnév, mely ténylegesen a megfelelő DNS folyamaton keresztül került regisztrálásra. Ez természetesen jóval a WWW éra előtt történt, de az Internet maga már létezett. Az első TCP/IP alapú hálózat a nordu.net megalkotásakor már két éve működött, nagyjából a legendás NSFNET létrehozásával egy időben, mely az amerikai National Science Foundation (Nemzeti Tudományos Alapítvány) kezdeményezése volt, és egy 56 kilobit/s sebességű egyetemi hálózatot jelentett. Az 1985-ös év folyamán mindössze hat vállalat gondolta úgy, hogy megéri lefoglalni saját domainneveiket (symbolics.com, bbn.com, think.com, mcc.com, dec.com és a northrop.com), melyek közül a Symbolics vállalat tette meg a legelső lépést.

Említésre méltó, hogy a Symbolics.com a regisztráció óta eltelt majdnem 25 év leforgása alatt egyszer sem cserélt gazdát. Mivel az XF.com Investments vállalat ezidáig ismeretlen vételi áron nemrégiben megvásárolta a nagyhírű domainnevet, ez az időszak a végéhez ért.

A Symbolics vállalat rövid története

A Symbolics, Inc vállalat, mely az MIT (Massachusetts Institute of Technology) mesterséges intelligencia-kutató laboratóriumának „mellékága” volt, az úgynevezett Lisp programozói nyelv futtatására alkalmas számítógépek gyártásával foglalkozott. Ezek a számítógépek voltak az első, kereskedelmi forgalomban is kapható „univerzális számítógépek” vagy ha úgy tetszik „munkaállomások”, mégpedig jóval azelőtt, hogy ezek a kifejezések megalkotásra kerültek volna. A vállalat nevéhez fűződik az 1980-as és 1990-es évek egyik leginkább használt szoftverfejlesztői környezete, melyet manapság a Tru64 UNIX operációs rendszert használó HP Alpha számítógépekkel dolgozók Open Genera néven ismerhetnek.
A 80-as évek második felében a vállalat lassan hanyatlásnak indult. Megjelentek az új, immáron hivatalosan is munkaállomásoknak nevezett Sun és Apollo típusú számítógépek. Az új technológiák is képesek voltak a Lisp nyelv alkalmazására, bár meg kell jegyezni, hogy nem olyan jól, mint a Symbolics rendszerei. A legtöbb célra azonban ez a teljesítmény is elegendőnek bizonyult, így a vásárlók megelégedtek az új rendszerek által kínált megoldásokkal is, így a Symbolics által kínált előnyök hirtelen semmivé váltak. Megjelentek az új Unix szoftverek is, melyek az egyes Unix munkaállomások között portolhatóak voltak.
Az Intel, a Motorola és az IBM által gyártott, a munkaállomásokba szánt legújabb processzorok megjelenése (melyek minden korábbinál gyorsabbak és olcsóbbak voltak) komoly konkurrenciát jelentett a Symbolics számára, amely egyre inkább lemaradt a versenyben. A Symbolics vezetői csak késve jöttek rá erre, ám az egymást követő rossz döntések addigra már helyrehozhatatlan károkat okoztak. A céget a külső tényezők mellett a folyamatos belső harcok is meggyengítették, melyek következtében jóformán a teljes felsővezetés kicserélődött. A hozzáértő szakemberek helyére olyan új vezetők kerültek, akik alkalmatlanok voltak a Symbolics vállalat irányítására. Hatalmas összegeket emésztett fel egy új gyáregység megépítése, mely olyan jövőbeli forgalomnövekedést volt hivatott kiszolgálni, mely aztán végül sosem következett be. Még ezekben a nehéz időkben is hosszútávú irodabérlésekről szóló szerződések születtek, melyeket aztán később képtelenség volt megszüntetni, pedig a vállalat felett ekkor már javában gyülekeztek a viharfelhők. Az 1980-as évek vége felé a munkatársak közül egyre többen hagyták el a vállalatot, mely ekkor már csak árnyéka volt korábbi önmagának.

A Symbolics.com jövője

A vállalat, bár névleg még létezik, ám manapság valószínűleg senki nem ejtene róla egy szót sem, ha nem nevéhez fűződne az első .com végződésű domain regisztrálása. Ennek ellenére még nem tudni, milyen jövő vár a jobb sorsra érdemes domainnévre. Ha más nem is, egy nagyszabású 25. szülinapi ünnepség biztosan, melyet az XF.com szervez jövő márciusban…

menu
menu