Végleges döntés(?): Nem lesz .xxx!

Végleges döntés(?): Nem lesz .xxx!

Régóta bonyolódott az ügy, melynek tétje az volt, hogy lesz-e saját névtere a pornóval foglalkozó webtartalmaknak. Az .xxx domain-ről legutóbb tavaly nyáron esett nálunk szó: akkor elutasították a rá vonatkozó javaslatot, azonban a kérelmező újabb felülvizsgálatot kért.

Az ICANN januárban kezdett ismét foglalkozni a felnőtt tartalmak saját .xxx domain-jének létrehozására vonatkozó kérelemmel, miután az ICM Registry beleegyezett, hogy független szervezetek vizsgálják, hogyan viszonyulnának a pornóoldalak azokhoz az új szabályokhoz, amiket egy különálló testület, az International Foundation for Online Responsibility (Nemzetközi Alapítvány az Online Felelősségvállalásért) fejlesztene. Múlt pénteki ülésén azonban az ICANN ismét elutasította a kérelmet. A 9-5 arányú döntés majd hét évvel az ICM Registry első beadványa után született meg, s immár harmadszor mondtak nemet a javaslatra.

A kérelmező csalódott

„Rendkívül csalódottak vagyunk a testület döntése miatt” – nyilatkozta Stuart Lawley az ICM Registry elnök-vezérigazgatója. „A döntéshozók érvelése nem elfogadható, hiszen épp azokat a szabályokat hagyják figyelmen kívül, amelyeket a z ICANN maga fogadott el az RFP-k (request for proposal – javaslat iránti kérelem) kezelésére, és gúnyt űznek a megkülönböztető bánásmód tilalmából.” Lawley még azt is elmondta, hogy továbbra sem hagyják annyiban a dolgot és annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy beperelik az ICANN-t.

Az ICANN nem az oldalak tartalmáért felel

A tartomány bevezetése ellen szavazó tanácstagok többsége azzal indokolta döntését, hogy aggódtak: ha elfogadják a javaslatot, az ICANN-nek részt kell vállalnia a tartalomszabályzásban. A döntést kritizálók azonban úgy vélték, hogy az ICANN-nek nem kellene efféle félelmek miatt megakadályoznia új domainek bevezetését, mivel sem helyi, sem állami, sem nemzeti jogszabály sem lenne alkalmas annak meghatározására, hogy mi pornográf és mi nem.

Nem volt egyértelmű a támogatottság

Más tanácstagok úgy vélték, hogy a pornóipar egy részének – webmestereknek, tartalomszolgáltatóknak és másoknak – szembenállása a domain-nel szemben, hogy az .xxx megosztja az érintetteket, és így a bevezetése nem lenne hasznos. Paul Twomey, az ICANN vezérigazgatója, aki úgy jellemezte a javaslatot, hogy „egyértelműen vitára késztető és megosztó” tartózkodott a szavazástól, de ennek okát nem árulta el.

Ellendrukkerek

A névtér létrehozásának ötletét sokan támadták: a pornóipar résztvevői és vallási csoportok egyaránt. Nemrégiben a kanadai kormány is arra hívta fel az ICANN figyelmét, hogy a domain létrehozásával ingoványos talajra tévedhet. A vitába korábban a politikai élet számos más résztvevője is belekeveredett – erről annak idején már részletesen beszámoltunk.

A pornóoldalak egy része valóban aggódott amiatt, hogy a megkülönböztető domain révén politikai körök később kikényszeríthetnék egy „online gettó” létrehozását, ami hátrányos megkülönböztetéshez vezetne. Az ICM Registry ugyanakkor azt jelezte, hogy minden ilyen törekvés ellen fellépnének. A domain iránti igényt pedig azzal is igazolni kívánták, hogy már 76000 előzetes regisztráció-kérést rögzítettek.

Egyes amerikai vallási csoportok azt hangoztatták, hogy az .xxx bevezetése után megemelkedne a pornóoldalak száma. Holott egy felmérés szerint az amerikai internet használók egyharmada már most is legalább havonta ellátogat ilyen oldalakra. A statisztika szerint a teljes web-forgalom 4 százaléka és a szörfözéssel töltött idő 2 százaléka a pornóoldalakra jut.

Vége?

Egy biztos: az ICANN a továbbiakban nem kíván foglalkozni az .xxx-szel. Azt azonban nem tudjuk, mi történik, ha valaki egy teljesen új, de hasonló tartalmú javaslattal áll elő.

menu
menu