Szerbia megnyitja kapuit

Szerbia megnyitja kapuit

A szerb domaintér, az .rs megkezdte működését.

Decemberben az európai internetező közösség fellelkesedett azon, hogy egy új, országkódos domain végződés jelenik meg az Interneten. Akkor egy téves információra alapozva körbejárta a szaksajtót a hír mely szerint a Szerbek számára a Jugoszláv tagországok szétválása okán kiosztott új domaintér a .rs megkezdi működését pár héten belül. Akkor a szerb domaintér nyilvántartásával és kezelésével megbízott szervezet a kacsának bizonyuló információt nem győzte cáfolni. A szerb nyilvántartó honlapján egy rövid tájékoztatást közzétéve március 10-én az .rs végű címek kiosztásába kezdett.
Az új domaintartomány bevezetése során elsőbbséget élveznek azok a felhasználók, akik már rendelkeznek régi, ‘.yu’ végződésű webcímmel vagy Szerbiában érvényes védjeggyel. A .yu domainekről való áttérésre vonatkozó szabályozás már szerbül és angolul is elérhető a nyilvántartó oldalán. Az új végződésre történő átállásért a felhasználóknak minimum 18 Euro körüli összeget kell fizetniük, amely egyébként megegyezik egy új ‘.rs’ domain regisztrációjáért fizetendő árral. Már a kacsának bizonyuló decemberi hír megjelenése kapcsán a szakértői csoportok kongatták a vészharangot: az összeg meglehetősen magas, így az igénylők inkább a sokkal olcsóbb ‘.com’ vagy ‘.net’ tartományokat fogják előnyben részesíteni és hasonló módon az ír tartományhoz (.ie) a nemzeti domaintér a magas ár miatt nem lesz elterjedt az országban.

Az .rs domaintér alatt az alaábbi közdomainek kerülnek kialakításra:

.rs – bármely kérelmező számára;
.co.rs – gazdasági társaságok részére;
.org.rs – a gazasági társaságokon kívül eső szervezetek részére;
.edu.rs – oktatási intézmények és szervezetek részére;
.in.rs – szerb magánszemélyek számára;
.ac.rs – a szerb akadémia és intézményei számára;
.gov.rs – Szerb kormányzati szervezetek részére.

A magyar internetezők és gazdasági társaságok számára a legfontosabb információ, hogy a domaintér nyitott lesz, azaz akár magyar szervezet is regisztrálhat .rs webcímet azonban egyelőre nem foglalhatóak csak a prioritásos igények, azaz a Szerbiában érvényes védjegyekkel rendelkezők és a .yu domain névvel már rendelkezők kérhetnek ilyen címet.

 

menu
menu