Székelyföld önállósodik – az Interneten

Székelyföld önállósodik – az Interneten

A Székely Nemzeti Tanács honlapján található közleményből kiderül, hogy Székelyföld önálló domain végződést kap az Interneten.

Kulturális és nyelvi tartományként hamarosan székelyföldi domain tartományt jegyez be az internet legfelsőbb szintű tartományait felügyelő szervezet, az ICANN. A végződés létrehozására vonatkozó kezdeményezést a Székely Nemzeti Tanács tette, mely informatikai partnercégével valósítja meg a bevezetés folyamatát.

A kezdeményezés valójában azt teszi lehetővé, hogy a világháló „birodalmában” a székelyföldi felhasználók már az internet- vagy e-mail cím végződéséről felismerhetőek legyenek. Az ICANN több változat közül végül a .sic végződést fogadta el, ami a székely közösség latin nevének, a siculitasnak a rövidítése.

Ahogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke fogalmazott, a tartománynév elismertetésével valójában a Székelyföld önálló entitásként jelenik meg a virtuális térben, ami az autonómiatörekvések egyik, gazdasági értelemben is fontos állomása lehet.

A tartománynév odaítéléséhez szükséges az erre vonatkozó igény felmérése, vagyis a folyamathoz az is kell, hogy minél több itteni cég, közület, civil szervezet, magánszemély éljen a lehetőséggel, és használja azt.

A legfelsőbb tartománynév megszerzését több, nem önálló állami státussal rendelkező terület is kezdeményezte, amelyből kilenc komoly, akár többéves kampánnyal a folyamat véglegesítési szakaszába érkezett. Olyan tartományok vagy autonóm státussal bíró térségek, ahol fontosnak tartják az ilyen irányú kötődést, a regionális identitás erősítését ezen az úton is. Ilyen az Egyesült Királyság néhány régiója, a walesi vagy a skóciai kezdeményezés, amelyeknek .cym, illetve .scot az internetes nevük. Érdekességszámba megy például, hogy az angol sziget délnyugati csücskében fekvő Cornwall esetében a külön domain egy, az őslakosság által korábban használt, ám a huszadik század végére jobbára kihalt ősi kelta nyelv, amelyet néhány éve alig félszáz személy beszélt, a korni reneszánszát is hozta. A tartományok törekvését látva maga Anglia is külön kulturális és nyelvi tartománynevet igényelt. De természetesen kérte a saját doméniumnevet a spanyolországi Galícia, Leon és Baszkföld (Katalóniának már régebb volt ilyen), illetve a kanadai Québec szövetségi állam. További érdekesség, hogy a franciaországi Bretagne is élt ezzel a lehetőséggel. Minden tartománynév bevezetését jelentős kampány és támogatottság kíséri az illető régiókban.

A székelyföldi tartomány odaítéléséről az ICANN elviekben már döntött, bejegyezte az igényt, ám életképességét, hosszú távú használatát feltételezi, hogy minél több oktatási és kulturális intézmény, civil szervezet, egyház, cég csatlakozzék a kezdeményezéshez, illetve a szükséges technikai hátteret is meg kell teremteni.

A folyamat tehát elkezdődött, a név lefoglalása, a megfelelő műszaki háttér megteremtése jelentős befektetést igényelt. A tervek szerint őszre alapítványt jegyeznek be, amelynek feladata a tartománynév kezelése, az értékesítés érdekében pedig kereskedelmi társaságot hoznak létre. Erőss Csaba, az Ercomp cég igazgatója szerint hamarosan a www.pontsic.org honlapon az odaítélés feltételrendszerének néhány eleme is megjelenik.

A tartománynév ISO-kód szerinti besorolása egyébként arra is szolgálhat majd, hogy a Székelyföldön bejegyzett autókat SIC felirattal jelöljük meg. Ez azt jelentheti, hogy a mostanában szimbolikusan elterjedő SIC autós matrica akár hivatalossá is válhat.

Forrás: sznt.ro

menu
menu