Register.com: érdekeltség két nyertes pályázatban is

Register.com: érdekeltség két nyertes pályázatban is

Az egyik vezető regisztrátor, a Register.com több új végződés bevezetésében is érdekelt.

Az ICANN újonnan bevezetendő felsőszintű domainekről szóló múlt pénteki döntését követően mindössze 7 cégnek vagy szervezetnek volt oka az örömre. Leginkább elégedett a JVTeam LLC lehet, hiszen ők szereztek jogosultságot a .biz TLD kezelésére, ami a szakemberek előrejelzései szerint a .com után a második legkeresettebb végződéssé nőhet fel.
A register.com szintén elégedett lehet, hiszen a hét nyertes pályázatból kettőben érdekelt. Egyrészt a .pro domain működtetésére feljogosított RegistryPro Ltd.-ben van tulajdonrésze, másrészt annak a 19 cégnek az egyike, akik Afilias konzorcium néven jogot szereztek az .info TLD alá tartozó domének kezelésére.
"Rendkívüli módon örülünk és halásak vagyunk a ICANN döntése miatt, mely szerint mind technikalilag, mind üzletvitelileg a RegistryPro-t találták a legalkalmasabbnak a .pro csúcsszintű domain kezelésére." nyilatkozata Richard Forman a New York-i cég alapítója.
A Forman fivérek által hat éve alapított register.com részvényeinek ára az utóbbi egy hónapban is folyamatosan emelkedett. Ez az erősödés az ICANN döntéseinek hatására nagy valószínűséggel folytatódni fog. Elemzők szerint a cég képes lehet arra, hogy a VeriSign által birtokolt Network Solutions monopóliumát megtörje, ezzel a piac számára egy kedvező verseny alakulhasson ki.

menu
menu