Hong-kong bevezeti a második szintű domaineket

Hamarosan a távol-keleti ország domainterében is lehet majd második szintű domaineket regisztrálni.

A világ számos országában, a nemzeti domaintartományban csak harmadik szintű domaineket regisztrálhatnak a felhasználók, azaz a valami.au alá nem jegyezhetnek be az Ausztrálok, ehelyett előre meghatározott második szintű közdomainek közül kell választaniuk, így például az Adidas nem foglalhatja le az adidas.au címet, meg kell elégednie az adidas.com.au-val, vagy az adidas.org.au-val.
Hong-Kongban eddig szintén ez a gyakorlat volt elfogadott, de döntés született arról, hogy május 31-től használhatóvá teszik a második szintű neveket is.
A bevezetést megelőzően a regisztrációt három ütemben valósítják meg. Az első ütemben a helyi szabadalmi hivatal által lajstromzott védjegyek tulajdonosai kérhetik védjegyük domainkénti bejegyzését, a második ütemben azok kérhetik a webcímük bejegyzését, akik már rendelkeznek harmadik szintű azonosítóval és ugyanannak domainnek a második szinten történő bejegyzését kérik ( pl. adidas.com.hk és adidas.hk) A harmadik ütemben bárki számára megnyílik a lehetőség, azonban ha ugyanarra a domainre többen nyújtják be igényüket, akkor azok között sorsolással döntik el a webcím sorsát.
A második ütem érdekessége lesz, hogy bizonyára több harmadik szintű név kezelője be fogja adni az igényét a második szintű névre, azaz vélhetően a dragon.org.hk és a dragon.com.hk kezelője is kérni fogja a dragon.hk-t elsőbbségi jogára hivatkozva. Ebben az esetben az kaphatja meg a második szintű nevet, aki a harmadik szintű nevét régebben jegyeztette be. A szabályozás nyilvánosságra hozatalát követően a szigetország domainpiaca mozgásba lendült, mert egy-egy régebben regisztrált név felértékelődött, mivel biztos befutó lehet a kezelője a második szintű név igénylése során.

menu
menu