Új vezető az ICANN élén

Új vezető az ICANN élén

A domain nevek legfelsőbb hatóságának vezetésében változás történt.

M. Stuart Lynn személyében új vezetőt választott az Internetes Címeket és Neveket Felügyelő Szervezet (ICANN), aki nyitóbeszédében közölte, hogy mindennél fontosabbnak tartja azt hogy a szervezet munkájába az internetes társadalom széles körét bevonják.
A keddi szavazáson megválasztott új elnök-vezérigazgató két évig látja el a tisztséggel járó teendőket,. azonban a vezetést hivatalosan csak a szervezet március 13-i konferenciáján veszi át. Lynn a University of California-n tanított nyugdíjazása előtt, és közel 150,000 hallgatót oktatott pályája során, a tisztséggel járó fizetése évi 245 000 dollár lesz. Nyilatkozata szerint 43 (!) évvel ezelőtt írta első számítógép programját.
A leköszönő elnök véleménye szerint a Clinton kormányzat és az új George Bush féle kormányzat Internetes kapcsolatos alapelveiben nincs domináns különbség ezért a megkezdett munka továbbfolytatásának ez semmiképpen nem lehet akadálya.

menu
menu