„Akadályok nélkül” – új rendezvénysorozat indul

„Akadályok nélkül” – új rendezvénysorozat indul

Az ISZT, a HunCERT, a SZTAKI és több szervezet együttesen indítja el új rendezvénysorozatát a fogyatékkal élők segítése érdekében.

A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa, hogy az informatika, azonbelül az internet és az internetes közösség, hogyan tud segíteni a fogyatékkal élő embereknek és a különböző akadályaik enyhítésében, elhárításában. Kiemelt fókuszban lesz az adatvédelem és a kiberbiztonság témája, bemutatják, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük és, hogy milyen megoldásokat tud a szakmai közösség kínálni. 2022-ben elsősorban a látássérült emberek akadályaira koncentrálnak, de céljuk, hogy a későbbiekben más hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő embereknek is segítséget nyújtsanak.

A program első rendezvénye a Networkshop keretében kerül megrendezésre április 19-én online formában. A tervezett program már megtekinthető, a részvételhez regisztráció szükséges. A második program egy szabadidős, kötetlen rendezvény lesz Székesfehérváron, ahol minden érdeklődőt és családjukat is várják szeretettel. Végezetül pedig egy 4 órás online képzést indítanak infromatikusoknak az online akadálymentesítésről, ezt pedig évente többször tervezik megtartani.

A részletes program és a regisztráció elérhető az „Akadályok nélkül” hivatalos oldalán.

Kiemelt kép: Sigmund / Unsplash

menu
menu