Márkaneves domainügyek a TT asztalán

Márkaneves domainügyek a TT asztalán

A bejegyzés alatt álló .hu tartománybeli vitatott webcímek esetében eljárni jogosult ISZT Tanácsadó Testület a tegnapi napon ülésezett, melynek eredményeképp 4 domain kapcsán hoztak határozatot.

A tegnapi ülésnapon hozott határozatokban kivétel nélkül a panaszosnak adtak igazat.

Hátha csődbe mész…

A proteco.hu webcímet Koltay Péter egyéni vállalkozó kívánta bejegyezni azzal a szándékkal, hogy az olaszországi Proteco S.n.c. nevű cég magyarországi képviseletét láthassa el. Azonban a cégnek már van magyar képviselete, melyről az egyéni vállalkozó értesült is. Ezzel kapcsolatban indoklásában előadta, hogy akkor pályázik a cég magyarországi kizárólagos partneri státuszára, ha a jelenlegi képviselet megszűnne… Az olasz cég magyarországi partnere, a Masco Kft. azonban aggályosnak találta a webcím bejegyzését, ezért kérte a TT állásfoglalását. "Az igénylő érdemi nyilatkozata szerint a domaint kifejezetten a panaszos gazdasági tevékenységének folytatása szándékával, a panaszos cég megszűnése esetén használná. Megállapítható tehát, hogy az igénylés a panaszos jelenlegi, kizárólagos disztribútori státuszához fűződő jogos érdekét sérti." – áll a grémium határozatában, vagyis a domain delegálását az egyéni vállalkozó számára megtiltotta.
a döntés >>>

Koltay Péter egyéni vállalkozó egy másik ügyben is érdekelt volt: az előző ügyhöz hasonlóan egy spanyol cég GI.BI.DI. Continental S.p.A. nevével azonos webcímet (gibidi.hu) kívánt bejegyezni és a hispán cég magyarországi képviseletét szintén az előző ügy panaszosa, a Masco Kft. látja el. Az ügy annyiban különbözik a proteco.hu esetétől, hogy a vállalkozó ezen domain esetén indoklást nem adott be a Tanácsadó Testülethez, továbbá a GiBiDi színes, ábrás megjelölés közösségi védjegyoltalom alatt áll, melynek tulajdonosa a spanyol vállalkozás. Ezek ismeretében a TT úgy határozott, hogy ez a domain sem jegyezhető be a vállalkozó számára.
a döntés >>>

Koltay Péter számára több, mint 50 db. hu domain van bejegyezve. Ezek egy része egy kaputechnikai nagykereskedés honlapjára irányulnak. Az 50 webcím között több olyan márkanév is szerepel, amelyek külföldi változatán hasonlóan kaputechnikai oldalra találunk. Koltay úr domain portfóliójában azonban megtalálható a erotikakiállítás.hu és a keresztény.hu is.

A TT által napirendre tűzött másik két ügy is összefügg egymással. A CaliforniaTan.hu és az EmeraldBay.hu webcímekre vonatkozóan egy magánszemély (Kovács Zoltán) nyújtotta be regisztrációs kérelmét, azonban a 2 domainnel azonos márkanéven azonosított termékek kizárólagos magyarországi forgalmazója hátrányosnak ítélte meg a webcím más számára kiadását, így kifogást nyújtott be a bejegyzés ellen. A panaszos Socotex Kft. igazolni tudta, hogy a termékek kizárólagos forgalmazója, így a név bejegyzéséről a TT úgy határozott, hogy az a magánszemély kezelésébe nem adható.
a döntés >>>

TT-s ügyekre szakosodott regisztrátor?

A tegnapi döntés kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az utóbbi 2 domain esetében "nyertes" fél regisztrátora ismét az a Microware Hungary Kft. volt, amely az utóbbi 26 vitatott domain ügyéből 10 esetében volt a "nyertes" fél regisztrátora. Ez a sikerszéria az elmúlt egy évet tekintve példátlan sikernek mondható.
Megkeresésünkre a cég domain divíziójának vezetője, Varga Zoltán elmondta, hogy a vitás domain ügyekben érdekeltek – a cég tapasztalatairól értesülve – gyakran keresik meg direktben a vállalkozást. "A gazdasági társaságunk >>holdudvarában<< megtalálható jogászok és tanácsadók munkájának köszönhetően tudunk kiemelt segítséget adni partnereinknek…" – mondta Varga. "Hamarosan egy olyan márkanév kapcsán indítunk eljárást, amellyel az emberek nap, mint nap találkozhatnak…" – erről azonban a titoktartási kötelezettség miatt többet nem tudhattunk meg a cég munkatársától.

menu
menu