Húúú! Szallas.hu – vita megint

Húúú! Szallas.hu – vita megint

A huszallas.hu domain ügyében vitarendezési eljárást folytatott le asz ISZT TT.

A huszallas.hu domain nevet Fehér Tamás igényelte 2012. március 2-án, amely ellen a Szallas.hu Kft. élt kifogással, jogi képviselője útján.

A kifogásában a Szallas.hu Kft. hivatkozott arra, hogy a domain név megtévesztésig hasonlít az általa használt „szallas.hu” domain névre, amely egyben cég cégneve is.
Indokolásában előadta, hogy a „szallas.hu” domain nevet és a „Szallas.hu” kereskedelmi nevet 2009. óta használja, több mint 430.000 regisztrált felhasználó ismerte már meg a „szallas.hu” domain név és a „szallas.hu” kereskedelmi név alatt elérhető szolgáltatásokat. A „szallas.hu” portált átlagosan naponta 50.000 látogató keresi fel, illetve 2011-től a Sanoma Media Budapest Zrt. 50%-os részesedést szerzett, melynek köszönhetően a jövőben minden bizonnyal a weboldal, illetve a brand népszerűsége tovább nő. A Szallas.hu Kft. jelentős befektetéseinek következtében a „Szallas.hu” kereskedelmi név országos ismertségre tett szert és arról a fogyasztók, üzletfelek a Szallas.hu Kft.ra asszociálnak.

A Szallas.hu Kft. hivatkozott arra, hogy társaságuk javára a következő ábrás védjegyek kerültek lajstromozásra: 202 843, 201 009, illetve a „SZÁLLÁS.HU” szóösszetétel (205 484). Az M1103788 „SZALLAS.HU” szóösszetétel bejelentési eljárása jelenleg még csak folyamatban van.
A Szallas.hu Kft. a domain Fehér Tamás részére történő domain név regisztrációval szemben hivatkozott a Tpvt. 2.§-ra (a gazdasági tevékenység tisztességtelen folytatására vonatkozó általános tilalomra), mely akkor is érvényesül, ha a tanúsított piaci magatartás veszélyeztető jellegű. Hivatkozott továbbá a Tpvt. 6.§-ra, amely a jellegbitorlást tiltja. Álláspontja szerint következtetni lehet Fehér Tamás domain neve alapján, hogy szintén piaci tevékenységet folytatna a weboldal, amely megtévesztő lehet a szallas.hu-val összefüggésben.

A fent hivatkozott védjegyekkel kapcsolatosan a Szallas.hu Kft. szerint védjegybitorlás valósulna meg, ugyanis a védjegy és a tárgybani domain név összetéveszthető egymással.
A Szallas.hu Kft. szerint az Fehér Tamás magatartása ellentétes a Domainregisztrációs Szabályzat 2.2.2. pontjával, amely kimondja, hogy nem választható olyan domain név, amely jelentéstartalmára nézve gyaníthatóan jogellenes vagy megtévesztő.

Fehér Tamás az üggyel kapcsolatban a beérkezett beadványában az alábbiakat foglalta össze. A weblap eddigi ismeretének hiányában alaptalan a rosszhiszemű használat feltételezése, illetve a tárgybani domain az igénylés időpontjában egy teljes mértékben „szabad” domain volt. Továbbá kiemelte, hogy a „szállás” szó szabadon használható, leíró jellegű szó. A weboldal eléréséhez a huszallas.hu begépelése nem összetéveszthető a szallas.hu cím begépelésével, hiszen a kezdőbetűk teljesen különbözőek, és nem félregépelhetők.

A Tanácsadó Testület eljárása során elsődlegesen a delegálás esetleges jogellenességét vizsgálta, ebben a körben nem a Szallas.hu Kft. által felsorolt sorrendben, hanem az eset összes körülményeire tekintettel a domain név és a Szallas.hu Kft. közötti kapcsolat „erőssége” sorrendjében haladt.
Elsőként tehát azt vizsgálta a TT, hogy valóban sérülne-e a névkizárólagosság elve a domain név delegálásával. E tekintetben a következetes gyakorlatára hivatkozott, amely szerint kizárólag a cégnévvel azonos karaktersorozat tekinthető jogellenesnek, tehát erre hivatkozással a Szallas.hu Kft-t nem illeti védelem.

Ezt követően a TT a Szallas.hu Kft. védjegyjogi érvelését vizsgálta. Megállapította, hogy a Szallas.hu Kft. védjegyei a leíró jellegű „szállás” szót tartalmazó ábrás védjegyek, azaz ezek által sem illeti meg a Szallas.hu Kft-t „automatikus” jogi védelem. Az, hogy a Szallas.hu Kft.nak olyan színes ábrás védjegye van, amely tartalmazza a „szállás” vagy „szallas” kifejezést, nem jogosítja fel a Szallas.hu Kft.t arra, hogy minden olyan domainbejelentés ellen sikeres kifogással éljen, amely tartalmazza a szallas vagy szallas.hu kifejezéseket ill. ezek ékezetes alakját. A „Szállás.hu”-t tartalmazó védjegynek akár szóként, akár ábraként történő lajstromozása esetén a védjegynek gyaníthatóan rendkívül csekély a megkülönböztető képessége, és érvényesek maradnak a Vt. 15 §-ában felsorolt jogkorlátozások, miszerint senki sem tiltható el attól, hogy gazdasági tevékenységénél szolgáltatásának rendeltetését, jellemzőjét feltüntesse.
A TT figyelembe vette továbbá, hogy az igényelt domain a „hu” karaktersorozattal kezdődik, amely szemben a „szallas.hu” kifejezéssel nem teszi hangalakjában sem összetéveszthetővé a két nevet. Egyetért továbbá a TT a Fehér Tamás azon érvelésével, hogy a magyarországi szálláshelyekkel kapcsolatban a „hu” + „szallas” karaktersorozat „hu” előtagja sem értelmetlen, hanem épp Magyarországot jelöli.

A TT rögzíti továbbá, hogy a tárgybani domain név Szallas.hu Kft. általi összetéveszthető felhasználására az eljárás során nem merült fel adat. A domain alatt jelenleg egy webhosting szolgáltató információi érhetők el – nyilvánvalóan ideiglenes, „helykitöltő” jelleggel. A Fehér Tamás válaszában nem jelölte ugyan meg az általa tervezett konkrét felhasználást (erre nem is köteles), ám kifejezetten sérelmezte a Szallas.hu Kft. által vélelmezett visszaélésszerű, összetéveszthető használatot.    

A TT azzal a kifejezett tájékoztatással foglal állást a domain név Fehér Tamás részére történő delegálása mellett, hogy jelen esetben a névválasztást vizsgálta, és különös tekintettel azt, hogy a két domain név kiejtve összetéveszthető-e. A használat módját nem állt módjában és hatásköre sem volt vizsgálni. Ha a Fehér Tamás a delegálást követően olyan tartalmat helyez el a honlapján, amely utal a Szallas.hu Kft. tevékenységére, abban az esetben a domain használat jogellenessé válhat és az a delegálás visszavonásához vezethet.

A huszallas.hu domain név Fehér Tamás részére delegálható.

menu
menu