A Zwack domaint vásárolt

A Zwack domaint vásárolt

A Zwack megvette a pálinka.hu domain nevet

A domainabc-hez eljuttatott információk szerint a hazai szeszipar egyik meghatározó szereplője, a Zwack Unicum Rt. megvásárolta az ékezetes pálinka.hu domain nevet. Sajnos a vételárra vonatkozóan informátorunk nem tudott választ adni és a felek sem kívántak az ügyben nyilatkozni.
A honlapon a cikk megszületésének időpontjában a korábbi tulajdonos személyes honlapja volt található, akinek a kezelésében további értékes címek vannak. (pl. szalámi.hu, szavazás.hu)

Az ékezet nélkülit nem szerezték meg

A most megvásárolt webcím ékezet nélküli párja azonban a nyilvántartás szerint az Audiofon Hungária Kft. kezelésében áll. A cég ügyvezetője kérdésünkre elmondta, hogy a névre vonatkozóan tárgyalásban álltak a nagy múltú italgyártóval, azonban a feltételekben nem sikerült megállapodniuk, de jelezte, hogy továbbra is nyitottan állnak a kérdéshez…
A Zwack pálinka.hu domain név megvásárlására és átiratására irányuló lépése egyik szemszögből gyengítette, másik szemszögből erősítette a palinka.hu megszerzésére irányuló törekvésében a tárgyalási pozícióit, mivel az ékezetes és ékezet nélküli webcím együttesen jelentősen többet ér, mint külön-külön.

A Zwack a domainhírek középpontjában

A Zwack Rt. rövid időn belül másodszor került domainekkel kapcsolatos ügye miatt a középpontba, mivel néhány hete a unikum.hu domain esetében utasította el panaszos beadványát a vitás domainügyekben eljáró ISZT Tanácsadó Testület.

menu
menu