Magyaroszág nem került a 10-be

Magyaroszág nem került a 10-be

A nemzetköziesített .eu domain nevek regisztrációs lehetőségének megnyitása utáni első 24 óra tapasztalatait dolgozza fel az EURid kimutatása.

Az Európai Unió által életre hívott domain tartomány, a .eu alatt december 10-től van lehetőség nemzeti karaktereket tartalmazó domain nevek regisztrációjára. A domain regisztrációk felügyeletét ellátó EURid a mai napon nyilvánosságra hozta az első 24 óra tapasztalatait, eredményeit. Az első napon összességében 47000 domain regisztrációra vonatkozó kérelmet fogadott az EURid rendszere. A szervezet ezen igényeket feldolgozva két különböző statisztikát hozott nyilvánosságra. Az egyik az első nap regisztrátorainak sorrendjét tartalmazza országok szerinti bontásban, a második az ékezetes domain nevek igénylők szerinti sorrendet mutatja a kérelmezők országa szerinti elosztásban.

Mindkét listát torony magasan a németek vezetik, ami nem meglepő, mert sok gyakori német szóban szerepelnek speciális karakterek és a nem ékezetes domain nevek tekintetében is jelentős a germán fölény.
A csehek és a görögök is mindkét listán előkelő helyen szerepelnek. A csehek esetében az erőteljes bevezető marketing a magyarázat, a hellének esetében viszont a görög abc hivatalos használata az ok.

Található azonban egy-két érdekesség is, amely az európai piac domain regisztrációs sajátosságaira vezethetőek vissza. Második legtöbb kérelem osztrák regisztrátortól érkezett, ami arra utal, hogy a német ajkú németországi, olasz, osztrák, belga, luxemburgi és francia kérelmezők nem saját országaikból választottak regisztrátort. A domain delegálásokat lebonyolító cégek sorrendjében érdekes az Egyesült Államok és Ciprus részesedésének súlya. A tengeren túlon lévő igénylők érdeklődését valószínűleg nem keltette fel az új lehetőség. Ennek egyik magyarázata, hogy az angol abc-ben nincsenek speciális karakterek, másik oka az, hogy az .eu kérelmezői csak Európai Uniós személyek/szervezetek lehetnek vagy az Unión kívüli igénylők, ha az Unióban érvényes védjeggyel rendelkeznek. A ciprusi szereplők súlya pedig ugyanazon okkal magyarázható, mint ami miatt a nemeztközi hajózásban tapasztalható szigetország-beli jelentős jelenlétet: ez az adó. Mind a hajózás, mind a domain regisztráció területén – majdnem – mindegy a megrendelőnek, hogy milyen zászló alatt tevékenykedik az adott cég. Egyetlen cél van: az „áru” leszállítása… A magyaroszági igénylők és a magyar regisztrátorok nem érték el azt a határt, hogy bekerülhettünk volna az első 10-be. Fontos tény azonban, hogy a lengyel kérelmezők nem bíznak hazai regisztrátoraikban, inkább külföldi vállalkozásra bízták a domain nevek lefoglalását.

 

Regisztrátori sorrend országonként
ország/db.

 
Németország  22369 
Ausztria  6644 
Csehország  3715 
Görögország  2604 
Luxembourg  1924 
Dánia  1240 
Franciaország  1273 
Belgium  1120 
Egyesült Államok  1162 
Ciprus  635 

Az igénylők szerinti sorrend országonként
ország/db.
 

Németország  28598 
Csehország  4345 
Görögország  2435 
Franciaország  1664 
Lengyelország  1378 
Egyesült királyság  1288 
Luxembourg  1171 
Belgium  1140 
Svédország  1048 
Ausztria  975 

menu
menu