Kategorizálva a vitás .eu ügyek

Kategorizálva a vitás .eu ügyek

Az eddigi 110 ügyből 70 esetet tartalmaz az a lista, amelyet a .eu ADR honlapja mutatott be.

Az .eu végű vitatott domain bejegyzések ügyében a Cseh Köztársaság Választottbírósága mellett működő ADR (Alternatív Vitarendezési Fórum) jogosult dönteni. A szervezet által fogalalkoztatott döntnököknek bőségesen van munkája. Eddig az április közepe óta tartó, alig néhány hónapos munkájuk során 110 webcím ügyében foglaltak állást. A szervezet hivatalos honlapja már annak elindulásakor, tavasszal is a támadások középpontjába került, azonban most ismét kiritikával illetik az oldalt. A bírálók szerint a meghozott döntések csak időrendi sorrendben listaszerűen rendszerezés nélkül vannak felrakva az oldalra. A keresés a döntések között szinte lehetetlen. A bírálók többsége a WIPO honlapját hozza fel követendő példaként, ahol a .com/.net/.org végű webcímek ügyében hozott határozatok között számos szűkítési, keresési funkció a felhasználók rendelkezésére áll.
A határozatok közötti keresés a panaszaikat benyújtók számára nyújthat segítséget, mert a domain vitarendezések során a precedens jelleggel a korábbi ügyek meghivatkozása fontos érv egy-egy webcím bejegyzése ellen- vagy melletti érvelés során.
Az ADR a bírálatokra válaszként tűzoltásképpen a múlt néhány napja egy új funkcióval bővítette a honlap ítéleteket közreadó részét. Az új lehetőség alkalmazásával az eddig meghozott döntések a benyújtott panasz alapjául szolgáló indok alapján 9 kategóriába sorolja az ügyeket. Sajnálatos, hogy a lista csak egy [url=http://adreu.eurid.eu/html/en/adr/categorization_of_decisions/categorization of decisions.xls]excel formátumban letölthető file segítségével szolgál információkkal, ráadásul a 110 megszületett döntésból csak 70 van besorolva, ezzel újabb magas ladát adva a kritikusoknak…

menu
menu