Ismét kínos domainügyben a Microsoft

A Microsoft egy 17 éves fiút kíván beperelni, mert merészkedett a saját nevét használni egy domainben...

A sajtó mindig kiemelt figyelemmel kíséri a Microsoft háza táján történő eseményeket. Domainügyben néhány hónapja csúszott bele egy kisebb fiaskóba a redmonti szoftveróriás. Bill Gates cégének angol divíziója elfelejtette kifizetni a hotmail.co.uk cím fenntartási díját, így az szabadon regisztrálhtatóvá vált és rövid időre egy magánszemély kezelésébe került.
Most ismét botrány szagú Microsoft-ügy foglalkoztatja a médiát. Egy 17 éves, Mike Rowe nevű fiatalember úgy gondolta, hogy az általa fejlesztett szoftverek és honlapok publikálására és egy márkanevet hoz létre. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a nevét a soft szócskával egészítette ki, így keletkezett a MikeRoweSoft. A szót kiejtve szinte tökéletesen hasonlít a Microsoft hangzásához.
Rowe a .com domain tartomány alatt a márkanevet 2003 nyarán be is jegyeztette . Az oldal alig indult el, 3 hónapon belül máris érkezett a egy felszólítás e-mailben a Microsofttól, mely szerint a mikerowesoft.com domaint a szerzői jogok megsértése miatt adja át. Rowe ezt elutasította, majd újabb levél érkezett a Microsofttól, melyben a programozó költségek megtérítését ajánlották, vagyis a domain regisztrációs díj összegét, azaz 10-t fizettek volna ki a névért. Az ifjú programfejlesztő ebből az ajánlatból sem kért és válaszlevelében kifejtette, hogy a domaint nem megtévesztő szándékkal jegyezte be és nem kíván megválni a webcímtől, azonban felajánlotta a szoftveróriásnak, hogy 10 000$-ért szívesen megválik a bevezetett webcímtől. Erre válaszként újabb – az előzőeknél szigorúbb hangvételű – felszólítás érkezett Redmondból, melynek terjedelme 25 oldal volt. Rowe a honlapon nyilvánosságra hozott nyilatkozata szerint felveszi a kesztyűt és gyűjtést indít a jogi küzdelemhez.
"Komolyan kezeljük a márkaneveink védelmét, azonban elképzelhető, hogy most túlságosan komolyan tesszük ezt…" – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Jim Desler, a MS szóvivője.
Az ügy valószínűleg a vitás domainügyekben a World Intellectual Property Organization (WIPO) dönteni jogosult szervezetnél fog folytatódni, azonban az eladási ár megjelölése miatt elképzelhető, hogy Rowe elveszti a nevet, mert ez megalapozott indok lehet a domainkalózkodásra.

menu
menu