Halálos fenyegetés egy domain eladásáért

Halálos fenyegetés egy domain eladásáért

A kosovo.com domain korábbi tulajdonosa halálos fenyegetést kapott a domain eladási szándéka miatt.

A domainpiac vezető aukciósháza, a Sedo „Hét nap alatt a Föld körül” néven indított domain árverés-sorozatot. Olyan eladó webcímekre igyekeztek nagyobb figyelmet irányítani, amelyeket földrajzi nevekből képeztek. Az aukcióban részt vevő nevek között a Milan.net, a Sevilla.com, a Glasgow.com, a Xian.com, az Iraq.com,
a Dubai.net, a Wales.net, a Tourism.co.uk,az Iran.com és a Kosovo.com szerepel.

A prémium kategóriás internetes azonsítók közül a Kosovo.com értékesítési szándéka jelentős visszhangot váltott ki a szerb internetező közösség berkein belül. A domain licitálása jelenleg 150 000 Euronál tart, azonban még nem ért véget.

A Népszabadság Online változata által közölt cikk szerint a domain bejegyzésének 10 évvel ezelőtti időpontjától 2006-ig a Visoki Dečani kolostor szerzetesei működtették a domain névhez tartozó honlapot. A szerbek a honlapot üzemeltető vallási közösségnek otthont adó ortodox apátságot országuk Koszovóhoz való jogának egyik bizonyítékaként tartják számon. Két évvel ezelőtt a kosovo.com szerb származású, amerikai tulajdonosa úgy döntött, hogy eladja a domain nevet, amit a szerzetesek felháborodással fogadtak. A vallási közösség a webcím használati jogának megszerzése érdekében a Nemzeti Vitarendezési Fórumhoz is fordult. Az ügyben eljáró háromtagú döntnöki testület az eset megvizsgálása után úgy határozott, hogy a szerzetesek domain megszerzésére irányuló kérelmét elutasítja. Ekkor az angol és szerb nyelven híreket publikáló közösség úgy határozott, hogy a kosovo.net-re költöznek át. A .net végű azonosító egyébként a „szerb matáv”, az EuNet nevére van bejegyezve, amely cég több szálon kötődik a szerb kormányhoz.

A Népszabadság által közölt cikk szerint a kosovo.com-tól 2006-ban megváló amerikai-szerb tulajdonos több halálos fenyegetést kapott telefonon. A domain korábbi kezelőjének meggyilkolását kilátásba helyező telefonálók azt kívánják elkerülni, hogy a domain albánok kezelésébe kerüljön. Bár a webcím valóban más névére került át 2006-ban, azonban elképzelhető, hogy az akkori átírás csak annak érdekében történt, hogy a domain kezelője egy ügynökség mögé bújva megússza az ilyen és hasonló nacionalista támadásokat.

 

A Nemzeti Vitarendezési Fórum döntése

menu
menu