A Seiko harcba száll a domainért

A Seiko harcba száll a domainért

Újabb orosz webcím ügyében folytatott jogi eljárás van folyamatban...

A japán Seiko a bíróságon próbálja megszerezni az orosz domaintér alatt bejegyzett seiko.ru domaint. A társaság a moszkvai bíróságra nyújtotta be a keresetét, amelyben a cím átadásán kívül kártérítést követel a moszkvai Master Time-tól, aki a domaint jelenleg is használja. A vitatott webcímet nem az órákat forgalmazó cég, hanem annak volt tulajdonosa, Lev Novgorodszkij birtokolja. Jogi szakértők szerint ebben az esetben a keresetet ellene, és nem a fent említett társaság ellen kell benyújtani.

A Seiko 2004-ben, a seiko.ru cím bejegyzési szándékának benyújtásakor abba a problémába ütközött, hogy már megelőzték. A címet egy moszkvai, órák javításával foglakozó cég birtokolta – írja a Vedomosztyi nevű lap. A Seiko jogi képviselője, Mihail Rogyinov elmondta, hogy az általa képviselt társaság 2006 januárjában keresettel fordult a Moszkvai Bírósághoz, amiben a domain harmadik fél általi használatának megszüntetését, valamint 500.000 rubel (kb. 4 millió Ft)kártérítését követelt. Az első tárgyalás március 15.-ére volt kitűzve, amelyen egyelőre nem született döntés. A képviselő szerint a domain bejegyzése sérti a japán cég üzleti érdekeit.

"A Seiko márkanév Oroszország területén 1965 óta van lajstromba véve, és a rendszerváltás óta ismét bejegyzésre került. A bejegyzett védjegyekről szóló törvény alapján a tulajdonosnak joga van az általa birtokolt márka nevét internetes címekben is használni" – mondta el a képviselő.

Egyébként a Seikonak nincsen orosz leányvállalata. A japán vállalat az órákat egy disztribútoron keresztül juttatja az orosz piacra. A német Seiko Deutschland igazgatója, Hirotari Kobaris elmondta, hogy a cég jelenleg évente közel egymillió dollárt költ marketingre az orosz piacon és több mint száz üzlet forgalmazza a termékeit. 2006-ban a társaság meg kívánja duplázni a forgalmát és ezzel együtt a marketingre fordított összeget is. A domain megszerzése viszont nem függ össze ezzel – a Seiko egyszerűen a "saját szellemi tulajdonát" védi.

menu
menu