Így lesz a 20$-os pizzából 2,6 millió $

Így lesz a 20$-os pizzából 2,6 millió $

Egy rendkívüli domain értékesítés fejeződött be tegnap.

A tegnapi napon a domain nevek történetének egy jelentős mérföldkövéhez érkeztünk. Ismét egy több millió dolláros domain üzlet köttetett meg. A Sedo domain aukciós portálon a pizza.com domain két hétig tartó licitje 2 605 000 $-os áron zárult.

20$ befektetéssel milliomos lett

Chris Clark 1994-ben 20$-ért foglalta le a címet, azzal a céllal, hogy a webcím birtoklásával egy együttműködési szerződést köthessen egy meghatározó pizzát gyártó céggel. A kontraktus meghiúsult és a cím az amerikai kezében maradt. A domain ezt követően egy pizzafutár szolgáltatásokat bemutató szaknévsort tartalmazott, ami Clark számára évi 5000 $-os bevételt eredményezett.

A Disney World-ben szembesült a gazdagsággal

Az új dollármilliomos egy baltimore-i napilap számára adott nyilatkozatában elmondta, hogy a licitálás két héttel ezelőtti indulásának idején 100$-ral nyitott az első vevő, azonban egy nap alatt felkúszott a licit félmillió dollárra. „Akkor éppen a családommal voltunk Disney World-ben és a fiam megnézte a laptopon a licit állását, majd felkiáltott: >>Apa, ez hihetetlen, ezt nézd!<<" - emlékezett vissza Clark. "Őrület, ezt el sem hiszem. Óriási változást hoz az életünkbe ez az összeg." - nyilatkozta a Baltimore Sun számára az újdonsült dollármilliomos.

Egyelőre titokban a vevő

A domainért a 2,6 millió $-t kifizető licitáló személye egyelőre titokban maradt, azonban az sem elképzelhetetlen, hogy valaki a név értékének további növekedésére számítva vásárolta meg azt és egy pár év múlva ismét a piacon találkozunk az internetes azonosítóval.

menu
menu