Egyre több a domain lopás

Egyre több a domain lopás

Egyre növekszik azon bűnözők száma, akiket "cybersquatternek" hívnak, és azzal élnek vissza, hogy a virtuális térben önkényesen lefoglalják jól ismert márkák internetes tartománynevét, majd megpróbálják méregdrágán eladni az eredeti tulajdonos cégnek. - írja cikkében az SG.hu a MarkMonitor.com által kiadott tanulmányra hivatkozva.

A „squatter” angolul az önkényes beköltözőt jelölő fogalom, a „cybersquatternek” egyelőre azonban nincs is magyar megfelelője – annak ellenére, hogy ez az illegális tevékenység Magyarországon is elharapódzott. Mivel a cybersquatting versenyjogi és védjegyjogi sérelemnek is tekinthető, ezért éppúgy büntetendő, mint az egyéb internethez köthető törvénysértések.

Tavalyi 18 százalékkal növekedett az illegális tartománynév lefoglalás. A hatóságok nem sok mindent tudnak ellene tenni, lévén a 2007-ben az így megkaparintott címek nem kevesebb mint 80 százaléka megmaradt – derül ki San Franciscó-i székhelyű MarkMonitor cég kimutatásaiból.

Az internetes bűnözőknek manapság már nem feltétlen az a célja, hogy a rosszhiszeműen megszerzett tartománynevet eladják az jogtulajdonos cégnek, hanem gyakran egyéb módon próbálják hasznosítani: például úgy, hogy megtévesztésig hasonló domain nevekre a véletlenül elgépelt webcímeken található oldalakra érkező látogatókat  vásárlásra veszik rá, vagy még kevésbé megfogható módon azt érik el, hogy különböző – az eredeti jogtulajdonos versenytársai – reklámoztassanak náluk és az ebből befolyó bevétel hozza számukra a hasznot. „Mivel a hasonló módszerek miatt egyre kevésbé megfoghatóak, fellelhetőek az ilyen bűnözők és honlapjaik, ezért a cégeknek a jövőben még gyakoribb visszaélésekkel kell számolniuk” – nyilatkozta Frederick Felman, a MarkMonitor marketing osztályának vezetője.

A Markmonitor országokra is lebontotta az ügyek gyakoriságát, és a számadatok szerint az USA-ban próbálkoznak a legtöbben  domain lopással: ott található az ilyen regisztrált esetek 68 százaléka. Ezt követi Németország 9 és Nagy Britannia 4 százalékkal.

„A legfurfangosabb módszer annak kihasználása, amikor az internetes felhasználók félreütnek egy tartománynevet”. Mivel a cyberbűnözők nagyon jól tudják, melyek a leggyakoribb félreütések, ezért az ilyen honlapokon virtuális „csapdákat” helyeznek el: például olyan linkeket, amelyekre ráklikkelve trójai, vagy egyéb vírusokkal fertőzhetjük meg gépünket tudtunkon kívül – figyelmeztetett Eddy Willems, a Kaspersky Labs vírusvédő szoftvereket forgalmazó cég szakembere.

 

A cikk az SG.hu hozzájárulásával került publikálásra.

menu
menu