Egy .hu domain 4 millió forintért cserélt gazdát

Egy .hu domain 4 millió forintért cserélt gazdát

A honlap.hu domaint 4 millió forintért vásárolta meg a webdesign piacra készülő miskolci vállalkozás.

A domain nevek radikális mértékű felértékelődésének újabb bizonyítéka került nyilvánosságra az elmúlt napokban. A domainabc.hu-hoz eljutott információk szerint a honlap.hu webcímet egy miskolci vállalkozás vásárolta meg 4 millió forintért. Az összesített domain eladási toplista alapján ez az ügylet a hazai domaintér harmadik legjelentősebb üzlete. A hitelesnek tekinthető adás-vételek szerint csak a 10 millió forint felett elkelt startlap.hu, és a 2000-ben 5 millió forintért eladott portal.hu számít jelentősebb üzletnek a most nyilvánosságra került honlap.hu eladásánál.

Aranyat talált a szemétben?

A salgótarjáni illetőségű eladó lapunk számára januárban adott nyilatkozatában arról számolt be, hogy a domaint a felmondás alatti nevek között "találta", és vásárolta meg korábbi tulajdonosától. A mostani üzletről értesülve ismét megkerestük az eladót, aki elmondta, hogy a webcím megvételéről több piacvezető vállalkozással is tárgyalt, azonban a közel fél évig tartó alku végén a legelőnyösebb ajánlatot fogadta el.
A honlap.hu cím új kezelője (Microware Hungary Kft.) által kibocsátott sajtóközlemény szerint a vállalkozás a webdesign piacon szeretne nagyobb piaci részesedést szerezni, és ehhez egy különösen könnyen megjegyezhető domaint keresve találtak rá a honlap.hu webcímre. Az új domainhez tartozó internetes kikötő egyelőre fejlesztés alatt áll, a domainen várhatóan 2006 első negyedévében jelenik meg az új tartalom.

A várólista gyémántjai

A honlap.hu nem az egyetlen értékes domain, amelyet a felmondás alatti nevek között felfedezve jegyeztetett be, majd értékesített tulajdonosa. Az 5000 euróért szeptemberben gazdát cserélt cruise.hu (jelentése: hajóút) webcímre szintén hasonló módon bukkant az eladó fél. A domainabc.hu-hoz eljutott információk szerint több, néhány tízezer forintos áron elkelt webcím is szerepelt már a törlés alatti listán.

menu
menu