Spamhaus.org – függő játszma

Spamhaus.org – függő játszma

Az ICANN segítségével kívánta érvényre juttatni a Spamhaus.org domain felfüggesztésére vonatkozó döntését egy amerikai kerületi bíróság. Az elsőszintű domainekért felelős szervezet szerint azonban ők nem illetékesek az ügyben.

A játszma azzal kezdődött, hogy a kéretlen levelek ellen küzdő brit Spamhaus.org felvette az általa működtetett feketelistára az amerikai e360insight nevű céget. Utóbbi ezt nem vette jónéven és beperelte a csoportot. A bíróság 11,7 millió dolláros kártérítés fizetésére kötelezte a Spamhaust, amit az nem fizetett ki. Azzal érveltek, hogy az amerikai bíróság döntése nem érvényes Nagy Britannia területén. Mellesleg megjegyezték azt is, hogy az ítélet jó példája annak, milyen könnyen félre tudják vezetni a spammerek az amerikai bíróságokat.
A bíróság ekkor a domain felfüggesztésével kívánt érvényt szerezni akaratának, végrehajtónak pedig az elsőszintű domainekért felelős ICANN szemelte ki. A szervezet döntését nem lehetett előre megjósolni és kisebb vita kerekedett a várható fejleményekről. Mivel az ICANN-t gyakran éri a vád, hogy az amerikai kormányzat befolyása alatt áll, egyfelől várható volt, hogy figyelmen kívül hagyja az ítéletet, hogy így is bizonyítsa függetlenségét. Másfelől viszont azt sem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy az ICANN az amerikai jogszabályok szabta keretek közt működik és ez az ítélet végrehajtására ösztönözhette volna.

Nem tudja és nem is akarja

ICANN azonban – sokak megelepetésére – végül úgy foglalt állást, hogy nem tudja és nem is akarja végrehajtani az ítéletet, mivel domainek felfüggesztésében nem illetékesek. Álláspontjuk szerint az illinoisi bíróság nem adhat utasítást az ICANN-nek és a szervezetnek nincs is lehetősége a felfüggesztések végrehajtása.

Másoknál sem nagy az esély

A bíróság fordulhat még a domaint bejegyzését elvégző regisztrátor céghez, a Tucows-hoz, azonban mivel ennek székhelye Kanadában található, jó eséllyel szintén elutasítja majd a megkeresést. Hasonló a helyzet a domain kezelőjével, ami Európában székel. Végül szóba jöhet még az amerikai Public Interest Registry, az .org tartomány kezelésével megbízott szervezet, azonban ők is hivatkozhatnak arra, hogy nem illetékesek az ügyben.
Most tehát úgy tűnik, hogy a Spamhaus nyerésre áll, de azt senki nem gondolhatja, hogy a bíróság nem fog mindent megtenni döntése érvényre juttatása érdekében. A játszma még függőben van.

menu
menu