Rettegnek az arab világtól a konferenciák szervezői

Rettegnek az arab világtól a konferenciák szervezői

A domainipar vezető találkozóját Jordániából kimenekíti az ICANN.

A Forma-1 bahreini futamának elmaradása már biztosan a arab világon végigsöprő lázongás számlájára írható. A domainvilág legfontosabb eseményének, az ICANN vándorgyűlés júniusi eseményének megrendezésére szintén egy arab ország kapott lehetőséget. Az új domain végződések okán rendkívül fontos kérdésekben kellene döntenie a soron következő ICANN találkozónak. A domainvilág színe-javát vendégül látó konferenciára Ammanban, Jordániában került volna sor. Az elmúlt héten a Bécsben megrendezett DomainPulse szakkonferencián hangzott el először, hogy a labilis politikai helyzetben várhatóan Amman helyett Szingapúr adhat otthont a következő találkozónak. Az eseményt követően    hamar meg is jelent a közlemény az ICANN hivatalos blogján, mely szerint a jordán főváros helyett új helyszínt keresnek a nyári rendezvénynek.

Tanultak a kenyai eseményekből

A szervezet a 2010. márciusi, Kenyában megtartott konferencia tapasztalatai alapján volt kénytelen a változásról a döntést meghozni.
Egy éve a Nairobiban szervezett találkozón az esemény házigazdái fenyegetéseket kaptak, amelyben a résztvevők megtámadását helyezték kilátásba. A hír hallatán akkor számos fontos szponzor és résztvevő mondta vissza részvételét. A hiányos létszám következtében több fontos döntésben egy fél évvel – a következő találkozóig – el kellett halasztani a határozatok meghozatalát. Ezt a fiaskót szeretné elkerüni az ICANN azzal, hogy „kimenekíti” a vándorgyűlését az arab világból.

Nyitva hagyja a kaput az ICANN

A ICANN azonban a hivatalos blogján nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy egy újabb ázsiai találkozót Jordániában rendezzenek meg.
„Köszönetünket szeretnénk kifejezni a jordán házigazdáinknak, akik különösen konstruktítvnak és segítőkésznek mutatkoztak az találkozó tervezésének időszakában. Reméljük, hogy a jövőben otthont adhat Jordánia az ICANN elkövetkezendő találkozóinak egyikének.” – áll a barátságos hangvételű blog bejegyzésben.

menu
menu