Nagyobb hatáskör az ICANN-nek?

Nagyobb hatáskör az ICANN-nek?

Szeptember végén újítják meg az amerikai kormány és az Internet felügyeletéért felelős, nonprofit szervezet, az ICANN közötti szerződést. A fő kérdés most az, miként változhat a megállapodás tartalma, juthat-e több szerep a kormányzat helyett az ICANN-nek.

Az Internet gyökérszervereit, amelyek többek közt az elsődleges névtartományok működtetésére szolgálnak, jelenleg az Egyesült Államok kezeli. A helyzetet sokan próbálták már megváltoztatni, azonban az amerikaiaknak eddig eszük ágában sem volt változtatni. Most azonban felmerült, hogy esetleg átadhatnák a kezelés jogát az internet működését eddig is szabályozó nonprofit szervezetnek, az ICANN-nek. A dolog szépséghibája csak az, hogy az ICANN-t is gyakorta éri az a vád, hogy az amerikai kormány befolyása alatt áll.

Pro és kontra

A hatáskör átadása mellett állók azzal érvelnek, hogy a túl erős kormányzati befolyás visszaveti az Internet nemzetközi fejlesztését. A másik oldalon viszont amiatt aggódnak, hogy az ICANN esetleg nem lesz képes önállóan ellátni a feladatot és így az Internet biztonsága és stabilitása kerül veszélybe.
Például az Internet Társadalom szervezet vezetője Lynn St Amour véleménye szerint minél hamarabb az ICANN kezébe kell adni a kontrollt, mivel készek a feladatra és ideje a politikai befolyásolást megszüntetni.
Ellenben az ismert bejegyeztető cég, a GoDaddy.com vezetője, Tim Ruiz úgy gondolja, a jelenlegi helyzetet fenntartása érdekében az aktuális megállapodást kell változtatás nélkül meghosszabbítani.

Elsődleges a biztonság?

John Kneuer, a kereskedelmi minisztérium alá tartozó Nemzeti Telekommunikációs és Információs Hivatal (NTIA) képviselője szerint a kormányzat elkötelezte magát a feladatkör átadása mellett, de nem mindenáron.
„A szándék régóta létezik a hatáskör átadására” – mondta Kneuer. „Azonban semmi olyat nem fogunk tenni, ami veszélyezteti az Internet stabilitását és biztonságát.”

Fontos feladatok

Bármilyen döntés születik is végül, két fontos feladatot meg kell oldani. Erre hívta fel a figyelmet Marcus Sachs, az SRI International független kutatóközpont munkatársa.
„Számos probléma, amiről manapság beszélünk, abból fakad, hogy az elsődleges névrendszernek nincs saját, beépített mechanikus védelme” – mondta Sachs. Ennek megoldása kritikus a felhasználói elégedettség és az elektronikus kereskedelem szempontjából. A másik feladat pedig annak biztosítása, hogy a rendszer alkalmas legyen az Internet növekedésének követésére.

menu
menu