Ingyen domain! Ráadásul 100 évre!

Ingyen domain! Ráadásul 100 évre!

Bejegyezték a százezredik domaint Írország nemzeti névtere, a .ie alá. Az interenetes közösség vezetői, regisztrátorok, üzleti és fogyasztói csoportok együtt ünnepelték Dublinban a jeles eseményt.

A .ie névtér iránti kereslet egy év alatt növekedett meg jelentősen, s ez három tényezőre vezethető vissza. Először is, 2007 áprilisában a névteret a második legbiztonságosabb országkódnak minősítette a McAffe jelentése. Ez vonzó lehet az olyan cégeknek, amik biztonságos e-kereskedelmi környezetet akarnak kialakítani. A magánszemélyek .ie regisztrációs eljárását egyszerűsítették 2007 októberében, ennek köszönhetően a következő hónapban 3900 új személyes oldalt jegyeztek be a névtérbe – ez tekinthető a második tényezőnek. A harmadik pedig a regisztrációs költségek idén januári 5,8 százalékos csökkentése.

A kezelő elégedett

Az IE Domain Registry vezérigazgatója, David Curtin elégedettségét hangsúlyozta: „Boldogok vagyunk, hogy az írországi vállalakozások és szervezetek, amik biztonságos internet megjelenésre vágynak, ahol a csalás és bűnözés tulajdonképpen nem létezik, az ország névterével járnak a legjobban. A százezredik bejegyzés bizonyíték a névtér biztonságára és széleskörű használhatóságára!”

A gazda szintúgy

A kormány képviseletében a Kommunikáció, Energia és Természeti Erőforrások Minisztere, jelent meg az ünnepségen. Eamon Ryan, azt hangsúlyozta, hogy létfontosságú az ír e-kereskedelem számára a megbízható, biztonságos névtér. Mint mondta, „a százezredik domain egy igen nagy örömmel üdvözölt fejlődési pont, amire az IE Domain Registry valóban büszke lehet”.

Meglepetés

A miniszter nem szokványos ajándékkal lepte meg a százezredik regisztrálót, a www.royal-hospital-kilmainham.ie tulajdonosát: egy 100 évre szóló, ingyenes domain regisztrációt adott át neki.

menu
menu