.eu domain: a britek lusták, a máltaiak sikeresek

.eu domain: a britek lusták, a máltaiak sikeresek

Az .eu domaintér nyilvántartója által kiadott kimutatás meglepő eredményeket is tartalmaz...

Az .eu domain tartomány nyilvántartója az Eurid honlapján közzétett kimutatás szerint április 8-án, az esti órákig összesen 1300 Magyarországról érkezett kérelmet vettek nyilvántartásba. A félóránként frissített kimutatás szerint regisztráció első szakaszában, amelyben védjegy tulajdonosok, közintézmények és települések kérhettek domain neveket összesen 675 kérelmet fogadtak. Az Eurid kimutatása szerint a február 7-én délelőtt 11 órakor indult második szakaszban eddig 625 kérelem benyújtását regisztrálták, azaz az utolsó 30 órában közel annyi igényt nyújtottak be honfitársaink, mint az első szakasz két hónapja alatt. A második periódusban cégek kérhetik nevükkel azonos címeket, illetve a folyamatban lévő védjegy bejegyzések kérelmezői igényelhetnek védjegyeikkel azonos domaineket.

A németek, a hollandok és a franciák a dobogón

A kimutatásból kiderül, hogy a kérelmek számának tekintetében továbbra is németek vezetnek, az összes 266 ezer cím 30%-át kérték germán cégek, szervezetek, magánszemélyek. Hollandiából regisztrálták az eddig beérkezett igények 16,3%-át, Franciaországból 10,8%-át és a brit kérelmek tették ki a 9,2%-ot. Az 1300 magyar kérelem az összes igény 0,5%-át jelenti. A nemzetek rangsorában az első szakasz mérlegéhez viszonyítva Magyarország feljött a 17. helyre, megelőztük a portugálokat. A volt szocialista országok közül Csehország és Lengyelország áll előrébb a kimutatásban. Előbbi 12., utóbbi pedig a 14. helyen áll.
A beérkezett kérelmek megalapozottságát az igénylőinek Brüsszelbe elküldött dokumentumokkal kell igazolniuk, a domain regisztráció kezdeményezését követő 40 napon belül. A nyilvántartó által kijelölt jóváhagyó szervezet a Price Waterhouse Coopers a beküldött dokumentumok alapján ad engedélyt a címek kosztására vagy utasítja el az igényt. A közzétett kimutatás az eddig jóváhagyott és elutasított igények számát is tartalmazza. Eddig összesen 18 Magyarországról érkező kérelmet ítélt megalapozottnak a PWC, 15 esetben határozott úgy, hogy nem rendelkezik a megfelelő előjogokkal a kérelmező, 77 esetben pedig nem is érkezett be az igazoló dokumentum a megadott határidőn belül.

A britek lusták, a máltaiak sikeresek

A statisztikából kiderül, hogy a legfeledékenyebbek a britek voltak. Az eddig benyújtott 24389 kérelemből 4852, vagyis minden ötödik esetben (!) nem küldték be határidőben a dokumentumokat. A honlapon közzétett számokból kiderül, hogy a legsikeresebbek a Málta szigetén élők: a benyújtott 140 kérelemből már 71-re rákerült az engedélyező pecsét, azaz minden második igénylő már révbe ért… A benyújtott dokumentumok megalapozatlansága miatt elutasított igények tekintetében a Szlovákok vezetnek. Északi szomszédunktól összesen 790 regisztrációs kérelem érkezett be és minden 40. esetben a beküldött dokumentumok nem támasztották alá az adott webcímre való megalapozottságot.

[file=745.html]

menu
menu