Dobogós helyen a holland .nl domain

Dobogós helyen a holland .nl domain

A 1,5 milliomodik .nl domaint regisztrálták a napokban, ezzel Hollandiáé lett a harmadik legnagyobb országkódos domaintér.

Az országkódos végződések között az .nl tartomány ezzel a harmadik helyen áll a 8 milliós állománnyal rendelkező listavezető német végződés, a .de és az Egyesült Királyság 4 millió .uk bejegyzése előtt.

A tengerparti országban az Internet egyre fontosabb része a gazdasági életnek és a mindennapoknak is. Ezt igazolja, hogy az elmúlt években mind erőteljesebb ütemben emelkedett az .nl végződésű domainnevek száma. A növekedési arány 2002-ben 17 %, 2003-ban 25 %, 2004-ben pedig már 33 % volt.

A vártnál gyorsabb növekedés

A bejegyzések gyarapodását a holland állam maga is szorgalmazza és segíti. 2003 januárja óta például már magánszemélyeknek és az ország határain kívül élőknek is lehetősége van az .nl domain használatára. A döntés felgyorsította a regisztrációk számának növekedését, ami még ugyanennek az évnek a végén az egymilliomodik nl. domain bejegyzésében csúcsosodott ki.

Elemzők akkoriban úgy vélték, hogy a másfélmillió regisztráció eléréséhez hozzávetőleg két évre lesz szükség, vagyis 2005. végére várták azt az eredményt, amit végül is valamivel kevesebb mint másfél év alatt, ez év májusának végére már sikerült elérni.

Több mutató alapján az élvonalban

A holland domaintér az egy lakosra jutó webcímek vonatkozásában is a világ élvonalában van: jelenleg 11 lakosra jut egy nemzeti domaintérbeli címével, közvetlenül a 10 domain/lakost magáénak tudó Németország után. Ugyanez az érték .hu tartományban 55 lakos/webcím, amely az európai uniós országok átlagának felel meg.

menu
menu