Döbbenetes! Kína nagyon bekeményített!

Döbbenetes! Kína nagyon bekeményített!

A kínai névtérben két nap alatt vezetnek be egy radikális változást: .cn regisztráció csak cégek által és aláírt szerződéssel kérhető a jövőben.

A McAfee biztonsági szoftvereket fejlesztő és forgalmazó cég alig két hete tett elérhetővé a legveszélyesebb domain tartományok (végződések) listáját. A szoftverfejlesztő és tanácsadó cég a kameruni (.cm) és a román (.ro) végződés után a harmadik legveszélyesebbnek minősítette a kínai (.cn) névteret.

A tartomány nyilvántartását feügyelő China Internet Network Information Center (CNNIC) egy december 12-én nyilvánosságra hozott közleményében példátlan szigorításokat rendelt el annak érdekében, hogy elejét vegye az internetes visszaéléseknek és ellenőrizhetőbbé váljon az Interneten folyó tevékenység. Az internetes csalások számának folyamatos növekedése és az egyéb világhálóhoz köthető bűncselelekmények számának emelkedése egy példátlan szigorú domain regisztrációs ügyintézési gyakorlat bevezetését eredményezte. A statáriumszerű változtatás szerint minden 2009. december 14-ét követően benyújtott .cn végződésű webcím kérelmezését csak papíron rögzített szerződéssel lehet kezdeményezni. A regisztrációs kérelemhez csatolni kell az igénylő vállalkozás hivatalos nyilvántartásba vételi dokumentumát. (Ilyen dokumentum Magyarországon a cégbíróságok által kiadott cégkivonat.) A céges iratokon kívül az aláíró személy személyi igazolványának másolatát is csatolni kell. A szigorítással egyértelműen kizárták a magánszemély igénylők körét a .cn tartományban.

Visszamenőleges a szigor 

A témával foglalkozó fórumokon egy ideig megválaszolatlan kérdésként forgott, hogy a változás érinti-e a már bejegyzett domain neveket. A portálunk által megkeresett egy hivatalos .cn regisztrátort. A cég sablon levélnek tűnő válaszában  kiderült, hogy minden bejegyzett .cn domain név kezelőjének 4 napon belül el kell juttatnia regisztrátorához a cég nyilvántartásáról szóló dokumentumot vagy ha magánszemélyként kérte a domain regisztrációt akkor azonosító okmányának másolatát. A határidő meglehetősen rövidnek bizonyult, azonban az határidőre való rákérdezésre érkezett válasz megerősítette az idő rövidségének tényét. A dokumentumokat 4 napon belül nem pótló igénylőktől a domain nevük visszavonásra kerülhet, áll a kínai cégtől kapott levélben.

Lekerülhetnek a csúcsról? 

2008. júniusában a kínai névtérben bejegyzett domain nevek száma először haladta meg az addig vezető országkódos végződés, a .de (német) alatt bejegyzett webcímek számát. Akkor és azóta is az ázsiai ország vezetői büszkén példálóznak a szabadság jelképének számító internet sikerességét alátámasztó regisztrációs adatokkal.  A változás elrendelésének időpontjában összesen 13,7 millió .cn és 13,3 millió .de webcím volt kiosztva. A napokban bevezetett szigorítás akár azt is eredményezheti, hogy a növekedés ütemének visszaesése olyan mértékű lesz, amelynek eredményeképp visszaelőzhet a német tartomány.

Hogyan ellenőrzik? 

A két nap alatt bevezetett változásra várhatóan nem tudott a CNNIC megfelelően felkészülni. A .cn végű domain neveket a Föld bármely országában bejegyzett cég kérheti, ami jelentős adminisztrációs kérdéseket vet fel. Valószínűleg mindegyik ország cégjegyzési eljárásában keletkezett dokumentumok ellenőrzésére nincs felkészülve a szervezet és a bejegyzett 13 millió névhez benyújtott dokumentumok ellenőrzése és feldolgozása is végrehajthatatlan küldetésnek ígérkezik.

 

 

menu
menu