Clinton és Obama párharca: már a neten is

Clinton és Obama párharca: már a neten is

A domainvilág a Demokrata párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelem aktív résztvevője lett.

Hillary Cinton kampánystábja az elmúlt év decemberének elején regisztráltatta a VotingPresent.com és a VotingPresent.org domainneveket. Jelenleg nem található semmiféle tartalom ezeken az oldalakon, ám biztosra vehetjük, hogy ez nem marad ennyiben. Az angol ‘voting present’ szó magyar megfelelője: ‘szavazáson tartózkodni’.

Ahol elkezdődött

A New York Times napilap címoldalán december 3-át megelőzően megjelent cikk szerint szerint Illinois állam szenátora, Barack Obama, aki Hillary Clinton legnagyobb ellenfele a demokrata párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben, nyolc éves hivatali ideje alatt közel 130 szavazás alkalmával élt a tartózkodás lehetőségével, melyek közül sok esetben a tét óriási volt. Erre példa az abortuszról szóló szavazás, mely esetben a szenátor ugyancsak tartózkodott.

Mrs. Clinton először tavaly, egy december 3-án tartott beszédében hozta nyilvánosságra Obama szenátor szavazási szokásait. A kampánystáb a következő napon regisztráltatta a két domainnevet. Ez egy olyan lépés volt, melyből világosan látszik, hogy az elnökjelöltek elkezdték egyre inkább kihasználni a világháló előnyeit. A “virtuális sárdobálás” egy meglehetősen kényelmes módja az ellenfelek befeketítésének.

“Ha a jövőben valaki ellátogat a VotingPresent.com oldalra, olyan információkat találhat, melyekkel Mrs. Clinton és stábja sikeresen alááshatja ellenfelei kampányát, de valószínűleg nem lesz egyértelműen feltüntetve a kapcsolat a hivatalos HillaryClinton.com oldallal.” – mondta Peter Leyden, a New Politics Intézet vezetője.

Megindul a harc

A honlapok segítségével vívott “háborút” Obama kampánystábja röviddel Mrs. Clinton december 3-án tartott beszéde után kezdte el a Hillary Attacks (Hillary támadása) honlap megnyitásával. John Edwards, egy másik demokrata jelölt pedig szarkasztikus hangvételű honlapjával kívánt visszavágni Mrs. Clintonnak, miután kiderült, hogy az Iowa államban tartandó kaukuszt megelőző fórumon a jelölteknek feltett egyik kérdés értelmi szerzője Mrs. Clinton stábjának tagja volt. Ezt az utóbbi honlapot időközben megszüntették.

Azonban Mrs. Clinton stábja sem maradt tétlen. Lefoglalták az AttackTimeline.com domaint, amelyen Obama és Edwards (Mrs. Clintonnak intézett) támadó kijelentései olvashatóak időrendi sorrendben. Obama szenátor honlapjához hasonlóan az AttackTimeline sem közvetlenül a többi jelölt politikai tevékenységét veszi célba, hanem sokkal inkább azt próbálja kihagsúlyozni, hogy a Mrs. Clinton ellen intézett támadások egy lejárató, negatív kampány részei.

A negatív kampány képének hangsúlyozására azért volt szüksége Mrs. Clinton stábjának, mivel Iowa állam lakói híresek arról, hogy negatív kampány esetén elvesztik választási kedvüket. Az iowai kaukusz előtt tehát ez egy jó döntésnek látszott. A kaukusz győztese azonban minden próbálkozás ellenére Barack Obama lett.

A kampány durvábbá válhat

Bár a VotingPresent oldalak még azóta sem rendelkeznek tartalommal, a jelek arra mutatnak, hogy a helyzet hamarosan megváltozhat. A New York Times cikkének megjelenését követően ugyanis Mrs. Clinton kampánystábja riporterek részvételével konferenciát hívott össze, melyen a politikusnő három kongresszusi szövetségese döntésképtelennek nevezte Obama szenátort. Így nyilvánvalónak látszik, hogy a kampány további részét is ezt kihangsúlyozva próbálják lefolytatni.

“Az Egyesült Államok elnökének nehéz helyzetekben nehéz döntéseket kell meghoznia.” – mondta Stephanie Tubbs Jones, new york-i demokrata képviselő. “Mindenkoron állást kell foglalnia és képesnek kell lennie kimondani, hogy ‘Igen, ez a véleményem,’ vagy ‘Nem, ez a véleményem’. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy Obama szenátor szavazási szokásaival behatóbban is foglalkozzunk.”

Obama szenátor kampánystábjának szóvivője erre reagálva megismételte korábbi álláspontját, mely szerint a vádak politikai célzatúak, ám nem érhetik el céljukat, mivel Obama szenátor már számtalanszor bebizonyította vezetői képességeit és bátorságát.

menu
menu