Barbadoson joBB

Barbadoson joBB

Az ICANN legutóbbi ülésén elfogadásra került az a határozat, amelynek következtében Barbados kormányzatának kezelésébe került a ’.bb’ legfelső szintű domain.

Az Internet Assigned Numbers Authority hivatalos listája szerint, mely az országszintű domaineket veszi számba kezelőjük szerint, a ’.bb’ domain jelenlegi üzemeltetője a helyi Cable & Wireless vállalat.

Régebben bevett szokás volt, hogy az országszintű domainek kezelésével helyi internetes vállalkozásokat, nagyobb internetszolgáltatókat (egyes esetekben akár külföldi vállalkozásokat) bíztak meg, melyek rendelkeztek a megfelelő technológiai vagy kereskedelmi háttérrel, mely a domainek működtetéséhez elengedhetetlen.

Amióta azonban az internet a magánszektor és az egyes országok fontos bevételi forrásává vált, a kormányzatok igyekeznek a saját országszintű domainvégződéseiket közvetlen kezelésük alá vonni. Emiatt az ICANN számtalan alkalommal foglalkozott olyan esetekkel, melyek során a legfelső szintű domainek új kezelő tulajdonába kerültek.

Az ICANN a november 20-án megtartott ülésén napirendjére tűzte és elfogadta Barbados gazdasági és telekommunikációs minisztériumának azon beadványát, mely a ’.bb’ domain saját kézbe vételéről szólt, így a domainvégződés újra kiosztásra került.

Az ICANN minden egyes újra kiosztási kérvényt alaposan megvizsgál. Fontos szempont, hogy a jelenlegi üzemeltető, a helyi önkormányzat és a helyi közösség is támogassa a javaslatot. Ebben az esetben a helyi közösség csak részben támogatta a ’.bb’ domain kormányzati kézbe vételét, ám a jelenlegi üzemeltető teljes mértékű támogatásáról biztosította az ICANN-t. Az ICANN vizsgálata azt is kimutatta, hogy a jelenlegi ’.bb’ domainszerverek nem felelnek meg a szükségleteknek, ezért az új üzemeltető vállalta ezek modernizálását is.

A ´.bb´ domain jelenleg csak barbadosi lakosok és vállalatok számára regisztrálható. Ugyancsak lehetőség van a ´.com.bb´ és ´.net.bb´ aldomainek regisztrálására is. Az új működtető dönthet úgy, hogy megváltoztathatja a regisztrálással kapcsolatos gyakorlatot, így kiterjesztve az erre jogosultak körét, erre vonatkozóan azonban még nincsen hivatalos álláspont.

menu
menu