1300 me.uk igénylés az első napon

1300 me.uk igénylés az első napon

.

Angliában új második szintű domain (SLD) bevezetésére került sor a mai napon. Az új végződésű , az me.uk-s címet a hivatalos szabályozás szerint azon magánszemélyek igényelhetik a saját nevükből képzett domaint, akik valamilyen szálon köthetők az Egyesült Királysághoz. A brit domaintér (.uk) ügyeit felügyelő szervezet (Nominet), egy szavazás eredményétől tette függővé, hogy bevezetésre kerüljön-e a domain. Mivel a szvazásra a jogosultak között többségében domainregisztrátor cégek voltak, ezért szinte előre borítékolni lehetett a bevezetést támogatók győzelmét. A szavazás január 11-én ért véget és ma már az első igénylések regisztrálására is sor került.
A Nominet szóvivője közölte, hogy az indulás napján már 1300 név regisztrációja történik meg, ami az elkövetkező néhány napon még fokozódhat, hiszen az első tapasztalatokról szóló híradások a holnapi és a holnaputáni sajtóban jelennek meg. A legelső .me.uk domain a lucas.me.uk volt. Az angol keresztnevekből képzett neveknek különösen nagy az értéke az .me.uk domaintérben, hiszen egy negyedik szintű domain beiktatásával könnyen képezhetőek méginkább személyes internetes címek (pl. blair.tony.me.uk)
A nevek regisztrációs díját egyelőre magasan tartják bízva abban, hogy a neveket felvásárló domainnepereket ez távol tudja tartani, így most minden angolnak

menu
menu