A .MUSIC csatlakozott egy zenei konzorciumhoz és megalakították a BELEM-et

A .MUSIC csatlakozott egy zenei konzorciumhoz és megalakították a BELEM-et

A konzorciumhoz olyan cégek tartoznak, mint például a Deezer, a LyricFind vagy a Mars Music.

A BELEM célja, hogy kapacitást és innovatív szolgáltatásokat építsen ki zenei kiadók, dalszerzők és platformok számára, hogy elősegítse a dalszövegekhez való hozzáférés demokratizálását és bevételszerzését. Törekszik majd arra is, hogy a különböző nyelvekre lefordított zene szövegeket közzétegye, így elérhető legyen az emberek számára.

A BELEM az Európai Unió által finanszírozott projekt, 2 millió eurós támogatásban részesül. A projekt az európai dalszövegek közös létrehozását és kooprodukcióját is felerősíti, új gazdasági értéket adva az európai zene örökségéhez. Továbbá nagy hangsúlyt fektetnek az online és a streaming szövegfordításokra is, hatással lesznek az élő szektorra is, virtuális és fizikai szövegfordítási kiállításokon keresztül.

A Deezer előfizetői számára igény szerinti többnyelvű fordítás vadonatúj élményt jelentett. Az előadóknak ez nagy segítség lesz a BELEM, hiszen így sokkal szélesebb közönséget tudnak elérni és a hallgatóikat is jobban bele tudják vonni munkásságukba.

A kezdeményezésnek a .MUSIC domain ad otthon, a hivatalos honlap már elérhető az alábbi linken. Kíváncsian várjuk, hogy a projekt milyen sikereket ér majd el a zeneipar területén!

Forrás: https://onlinedomain.com/2022/12/19/domain-name-news/music-joins-deezer-lyricfind-and-12-others-to-form-belem/

menu
menu