100 millió webcím még 2005-ben?

100 millió webcím még 2005-ben?

A Verisign a tegnapi napon publikálta a domainipar átfogó felmérését tartalmazó negyedévente megjelenő tanulmányát.

A .com és .net tartomány nyilvántartója a Verisign Inc. negyedévenként készített felmérésében a domainipar trendjeit folglalja össze egy-egy tanaulmányban. A tegnapi napon nyilvánosságra hozott 2005. II. negyedévének adatait tartalmazó összesítésből kiderül, hogy június végén 82,9 millió webcím volt beejegyezve. A domain nevek száma az első negyedévhez képest 8%-kal, az utolsó 1 évhez viszonyítva pedig 28%-kal növekedett. Az összes bejegyzett cím 47%-a .com végződésű, a nemzeti domaintartományok (mint például a magyar .hu) összesen 35%-nyi részt hasítanak ki a piaci tortából, a .net tartományra 8% jut, amíg a maradék 11%-on az .org, a .biz és az .info valamint a .name végződés osztozik.
A tanulmány külön kitér 2 nemzeti domaintartomány kiemelkedő növekedési ütemére: a kínai (.cn) és a dán (.dk) nemzeti végződésben kiosztott webcímek száma nő a gyorsabb ütemben. Utóbbi esetében egyetlen negyedév alatt 23%-os növekedést mértek, így mára több, mint 600000 .dk végű cím lefoglalva.

[file=617cikk.html]

A blog miatt egyre több magánszemély kér domaint

A webcímek 75%-a van vállalkozások számára bejegyezve, 22% pedig magánszemélyek részére, a maradék 3% esetében nincs megbízható informánciója a kimutatást készítő cégnek. A magánszemélyek általi regisztrációk aránya mérhetően növekedett, amely a blog (internetes személyes napló) egyre nagyobb ütemű elterjedése magyaráz.

Európában több domaint igénylünk

A felmérés első alkalommal tért ki az egy igénylő által bejegyzett webcímek átlagos számára. Az európai kérelmezők birtokolnak a legtöbb címet. A legnagyobb domain állománnyal rendelkező országok webcím igénylési szokásainak használatából kiderül, hogy az európai országokban több címet jegyez be ugyanazon domain tulajdonos (Németországban pl. átlagosan 2,5-öt, Spanyolországban 1,8-at), mint a tengeren túli vagy a távol-keleti kérelmezők. (Japán: 1, USA: 1,2, Korea: 1,3, Kanada: 1,3, Kína 1,4)

A webcímek 12%-a eladásra vár?

A már bejegyzett címek esetén a felmérés vizsgálta a domain nevek használatát is. Az összes webcím közel 60%-ra kiterjedő felmérés megállapította, hogy a domain tulajdonosok 62%-a használja a címet hasznos tartalomra, 12% parkoltatja oldalát (általában értékesítési célú statikus oldalt tart a cím alatt) és 25% nem társít tartalmat megváltott webcíméhez.

A VeriSign, mint a .com és .net tartomány kezelője rálátással bír a két végződésben bejegyezett címek megújítására vonatkozó szokásokra is. A kimutatás szerint a webcímek fenntartási idejének lejártakor minden eddiginél nagyobb arányban fizetnek újra elő a címre használóik. Jelenleg a felmondott nevek aránya először csökkent 25% alá.

Amennyieben a növekedési ütem nem esik vissza abban az esetben még 2005 késő őszén megtörténhet a 100 millimodik webcím derül ki a tanulmányból.

menu
menu