Ma lehullott a lepel

Ma lehullott a lepel

Bejelentették, hogy kik, milyen domain végződésekre pályáztak.

Rod Beckstorm, a domain nevek legfőbb hatóságának (ICANN) vezetője egyenesen „történelmi napként” aposztrofálta 2012. június 13-át. A lassan leköszönő elnök munkásságának köszönhetően mérföldkőhöz ért a domain nevek rendszere ezen a napon. Az ICANN által életre hívott domain végződés liberalizációs program fontos napja volt a szerdai nap: ekkor hozták nyilvánosságra azokat a végződéseket, amelyekre egy-egy cég vagy érdekcsoport igényét nyújtotta be.

A pályázók 3 vagy annál több karakterből álló végződésekre adhatták be igényeiket. A cégek ezen végződésekből képzett domain nevek kiosztására lesznek jogosultak, amennyiben az elbírálási folyamat végén engedélyt kapnak a domain tartomány kezelésére. Egy-egy végződésre benyújtott pályázat 180 000 $-ba került a saját végződésre pályázók számára.

A nyilvánosságra hozott listából kiderül, hogy összesen 1409 különböző végződésre érkezett igénylés. Összesen 1930 pályázat érkezett, azonban számos végződés esetében több cég is ugyanazt a végződést kérelmezte. Összesen 60 ország pályázói igényeltek saját domain végződést, Magyarországról nem érekezett igénylés, azonban – ahogyan arról korábban beszámoltunk – a .budapest karakterláncra egy cég benyújtotta kérelmét.

Földrajzi bontásban a legtöbb pályázat Észak-Amerikából érkezett (911), 675-öt európai igénylő nyújtott be, 303 pedig Ázsiából, Ausztráliából érkezett.

A legtöbb cég a .app végződésre nyújtotta be kérelmét. Összesen 13 cég – köztük a Google és az Amazon – kérte ennek a domain végződésnek a kezelési jogát. A .home és a .inc végződést 11 cég szeretné, A .art tartományt 10, a .blog, a .book, a .hotel, az .llc, és a .shop legfelsőbb szintű tartományra 9 cég tartott igényt. A .design, a .movie, a .music 8 pályázó számára számára volt üzletileg érdekes.

A beérkezett teljes pályázati ajánlatot – egy előre definiált bírálati szempontrendszer szerint – az ICANN bírálja majd el és jelöli ki az egyes végződések kezelőjét. Várhatóan jövő év harmadik negyedévében találkozhatunk majd az új domain végződésekből képzett domain nevekkel.

menu
menu