Egyre jobban áll a wales-i domaintartomány ügye

Egyre jobban áll a wales-i domaintartomány ügye

A .cym domainvégződés bevezetését szorgalmazó kampányt immáron több mint 400 walesi cég és szervezet támogatja.

Cardiff (Wales fővárosa) Városi Tanácsa a napokban csatlakozott a támogatókhoz. Az önálló walesi domainvégződés bevezetésének hírét Amerika, Ausztrália és Európa walesi közösségei is üdvözölték.

Ieuan Wyn Jones, a miniszterelnök első helyettese az elmúlt év augusztusában jelentette be, hogy a Walesi Nemzetgyűlés 20 ezer fontot különített el a .cym végződés bevezetésének előfoglalójaként. Az új végződésnek köszönhetően a “Wales” vagy “Cymru” kifejezéseket tartalmazó keresések esetében az internetes keresők a találati listákon előkelőbb helyen fogják megjeleníteni a walesi cégek weboldalait.

Neil McEvoy, a városi tanács helyettes vezetője elmondta: “Az új domainvégződés bevezetése gazdasági és társadalmi előnyökhöz juttathatja az országot. A walesi vállakozások ezáltal lehetőséget kapnak a legjobb, rövid és beszédes domainnevek regisztrálására. Ugyan Wales márkanévként eddig is könnyen eladható volt, az új domainvégződés azonban nagyban növeli majd a lehetőségeket.”

A dotCYM elnöke, Siôn Jobbins elmondta: “A .cym végződés lehetővé teszi a walesi emberek számára, hogy az általuk kínált termékeket, szolgáltatásokat, valamint társadalmi közösségeiket, vagy akár a sportegyesületeiket egy jól megkülönböztethető walesi védjeggyel azonosíthassák.”

menu
menu