Nő a domainekkel való visszaélések száma

Nő a domainekkel való visszaélések száma

A WIPO jelentése szerint jelentősen nőtt a visszaélések száma

A Szellemi Tulajdon Világszervezet (WIPO), amely a vitatott használattal bíró domain nevek ügyeiben jogosult dönteni az elmúlt napokban hozta nyilvánosságra évértékelő kimutatását. A szervezet jelentése szerint a domain nevekkel történő visszaélés közel 7 százalékkal nőtt a 2003-as években tapasztaltakhoz képest. A kiadott jelentést a szervezet az általa koordinált “Uniform Domain Name Dispute Resolution” (UDRP – Egységesített Domain Név Vitarendezési Eljárás) rendszerében, előző naptári év során lefolytatott vizsgálatok eredményei alapján közölte. 2004-ben összesen 1179 esetben hoztak határozatot, amely 3,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatokat. A testület döntnökei elé került ügyek összességében valamilyen vonatozásban – panaszos vagy bepanaszolt – 124 ország állampolgárait, szervezeteit érintette.
A domainekkel való visszaélésnek, – melynek önálló szaknyelvi megnevezése a "cybersquatting" – fő célpontja a könnyebben értékesíthető, értékesebb nemzetközi végződések (.com/.net/.org/.info/.biz), de az országkódokból képzett (pl. valami.hu) címek is egyre több gondot okoznak a jogtulajdonosoknak. A 2003-as adatokkal összehasonlítva tavaly 37%-kal nőtt az nemzeti domainterekbe tartozó webcímek vonatkozásában bejelentett panaszok száma.

A WIPO által működtetett döntnöki rendszer 1999-től való fennállása óta összsesen 7000 ügyet zárt le, amely összesen 12500 webcímet érintett.

Hazánkban a vitás .hu domain ügyek esetén március 1-ig két lehetőség van a panaszok elbírálására. Az egyik az ISZT Tanácsadó Testület, amely egy-egy domain bejegyzése előtt a delegálás lehetőségéről foglalhat állást. A másik az Eseti Választottbíróság, amely a már bejegyzett címek vonatkozásában hozhat határozatot. Márciustól azonban újabb döntési intézménnyel bővül a viták rendezésének palettája, egy un. Alternatív Vitarendező Fórum (ADR) kezdi meg működését. (ld. keretes írásunkat)

menu
menu