Pokemon a bíróság előtt

Először született jogerős döntés Pokemon domain ügyben.

Melyik mai általános iskolás korú gyerek szülője ne tudná mi is az a pokemon? Az új őrület már hazánkba is betört. A mesesorozat hatására sok-sok pénz vándorolt már a szülők zsebéből a kereskedők pénztárgépeibe. Természetesen a legnagyobb hasznot a rajzfilmfigurák kizárólagos kiadói és közlési jogával rendelkező cég, a Nintendo of America Inc. zsebeli be. A felforrósodott vásárlási hangulattal egy időben ENSZ választottbírósága első alkalommal hozott döntést Pokemon ügyben. A testület határozata szerint a Tennessee-beli tulajdonosnak át kell engedni a “pokemon-center.com” domént a jogbirtokosnak. A volt üzemeltető a név bejegyzését idén áprilisban kezdeményezte, azóta reklámbannerek és különböző pokemon filmbeli rajzok fogadták az oldalt meglátogató böngészőket.
A keresetet már a regisztrációt követő héten beadta a Nintendo, de a döntés csak most született meg. A mai napon több mint 2000 globális felsőszintű domain (.com, .net, .org) alá bejegyzett név létezik, mely tartalmazza a “pokemon” karakterláncot. A Nintendo valószínűleg azért ezen név miatt pereskedett először, mert a rajzfilm óriási médiatámogatással rendelkező hivatalos weblapja a www.pokemoncenter.com címen érhető el. A cég legfrissebb sajtóközleménye szerint a közeljövőben 50 pokemon-doméntulajdonossal szemben kíván jogi eljárást indítani.

menu
menu