Engedett a Microsoft a MikeRoweSoft.com ügyében

Visszavonulót fújt a Microsoft Mike Rowe domainje, a MikeRoweSoft.com ügyében.

Alig néhány napja látott a napvilágot a hír, mely szerint a Microsoft peres eljárással fenyegetett meg egy 17 éves kanadai fiatalembert, mert első kérésre nem volt hajlandó átadni a MikeRoweSoft.com webcímet a szoftveróriásnak. Az ügy pikantériája, hogy a perrel fenyegetett torontói srácot történetesen Mike Rowenak hívják és egy saját szoftvereit népszerűsítő oldalt hozott létre a webcímen (erre utal a soft megjelölés – a szerk.)
A kissé erélyesnek tűnő fellépés körbejárta a világsajtót, többek között a CNN is publikálta a hírt.
A média érdeklődésére nyilatkozatában a Microsoft szóvivője is elismerte a túlkapást: "Komolyan kezeljük a márkaneveink védelmét, azonban elképzelhető, hogy most túlságosan komolyan tesszük ezt…", így várható volt, hogy az ügy végére hamar pont kerül, mert hosszan húzódó jogvita esetén PR szempontból vesztesen kerülhetett volna ki a világ legnagyobb szoftvercége.
A név eladási áraként Mike 10 000 USD-t jelölt meg, azonban – a két fél között pénteken létrejött megállapodás értelmében – a teljes összeg kifizetése nélkül juthat a webcímhez Bill Gates cége és még egy kis önreklámot is bele tudtak csempészni az ügybe.
A szoftveróriás egy ingyenes Microsoft bizonyítványt nyújtó tanfolyami részvételt, egy X-Box játékkonzolt és készpénzes juttatást – melynek összegét nem hozták nyilvánosságra – ajánlott fel a névért cserébe, továbbá Mike a szüleivel a cég költségén elutazhat a Microsoft által Redmontban működő továbbképzési központba.
A MS szóvivője az ügy lezárását követően elégedetten hozta nyilvánosságra a megállapodás tényét és nyilatkozatában elismerte, hogy a kezdetekben szigorúbban kezelték az ügyet a kelleténél, azonban, a megoldással mindegyik fél elégedetett.
Rowe édesapja szintén tudatta a sajtóval, hogy fia nagyon boldog, hogy így ért véget az ügy és nem az igazságszolgáltatásnak kellett állást foglalnia.
Rowe honlapja a hír kapcsán óriási látogatottságra tett szert az elmúlt héten és ezen népszerűségből többen is hasznot kívánnak húzni, a w helyett v -vel írt, azonos alakzatú nevet 3 napja jegyezte be egy kaliforniai személy, a mikerowesoft.net és .org és .info címeket pedig 7 napja foglalta le egy-egy amerikai internetező. Valószínűleg nekik már az ingyen kirándulásból és az ajándék X-Boxból már nem jut, azonban a felszólító levelekre számíthatnak.

menu
menu