Az Apple ügye a Legfelsőbb Bíróság előtt

Az Apple ügye a Legfelsőbb Bíróság előtt

Az iTunes.co.uk domain elvétele miatt bírósághoz fordul a károsult.

Néhány héttel ezelőtt döntött úgy a brit domain tartomány (.uk) ügyeiben döntési jogkörrel felhatalmazott vitarenedező testület, hogy az iTunes.co.uk webcím használatára a jövőben nem az eddigi tulajdonos, hanem az Apple számítógép gyártó óriás jogosult.
A nevet eddig magának tudó CyberBritain Holdings Ltd. ügyvezetője Benjamin Cohen nem ért egyet a döntéssel, ezért a legfelsőbb bírósághoz fordult. Szerinte a domaintér nyilvántartója által működtetett vitarendező intézmény az amerikai óriás kiszolgáltatottja". Véleményét azzal a próbálja igazolni, hogy ő a nevet 2000 november 7-én foglalta le és az Apple csak 2004-ben jelent meg hasonló nevű, zenék letöltését biztosító szolgáltatásával a piacon.
Az Apple viszont jogszerűnek látja a döntést, mivel ő a védjegy bejegyzési kérelmét 2000. október 27-én nyújtotta be a Brit Szabadalmi Hivatalhoz. A helyzetet bonyolítja, hogy a bejegyezni kívánt védjegyről a hivatalos publikáció, csak 2000. decemberében jelent meg a Trade Marks Journal-ban, így az Apple szándékáról Cohen – elvileg – nem értesülhetett.
Cohen tudatta a sajtóval, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatott a vita kialakulását megelőzően a Apple-lel. A cég jogászai akkor 5000 $-t ajánlottak a névért, azonban ő ennek legalább tízszeresét kérte a névért, ezért a tárgyalások megrekedtek.

Domainügyek a hazai Legfelsőbb Bíróság előtt
Hazánkban is több domainüggyel is foglalkozott a legfelsőbb bíróság. A tandem.hu ügy kapcsán a LB úgy [url=http://www.lb.hu/elvhat/eg095903.html
]határozott , hogy a Internet Szolgáltatók Tanácsa mellett működő Eseti Választott Bíróság működtetése jogszabályba ütközik, ezért az általa hozott döntés semmisnek tekintendő.
A másik esetben egy regisztrátor elsőfokon történő elmarasztalását [url=http://www.internationallawoffice.com/ld.cfm?r=9504&i=38929
]hagyta helyben
a LB. A panaszos beadványában azért fordult a bírósághoz, mert az általa birtokolt védjeggyel megegyező .hu domain névet egy harmadik személy kérésére bejegyeztette.

menu
menu