A McDonald’s sikere

A McDonald’s sikere

A WIPO nemrég nyilvánosságra hozott határozata alapján a McDonald’s megszerezheti az állítólag eddig versenytársára mutató <mcdonalds.biz> nevet.

A mcdonals.biz domain név regisztációjára 2004 júniusában került sor, azonban az amerikai multicég csak nemrég, 2006. júliusában szerzett tudomást arról, hogy a látogatók onnan a <wendys.com> domain névre kerülnek átirányításra. A domain név használójaként egy kínai vállalkozás, a beszédes nevű „Easy Property of Beijing” volt bejegyezve. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a világcég nem az Egyesült Államokban amerikai jog alapján, hanem az UDRP alapján indított eljárást a domain név használója ellen. Az amerikai nemzeti jogszabályok ugyanis jóval szélesebb lehetőségeket biztosítanak a domain neveket rosszhiszeműen regisztráló kiberkalózok ellen. (Egy pornográf tartalomra mutató domain név akár börtönbüntetést is vonhat maga után.)

A McDonald’s panaszában arra hivatkozott, hogy 1955 óta használja világszerte a nevével megegyező domain nevet, amely a számos országban jó hírnevet élvez. Azon állítására vonatkozóan, hogy a kínai cég a domain nevet valóban a versenytársának honlapjára irányította, azonban nem terjesztett elő konkrét bizonyítékot. Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a domain név használója nem élt az ellenkérelem lehetőségével, az eljáró panel – ellenkező állítás hiányában – nem vette górcső alá a McDonald’s ezen állítását. Hasonlóképpen járt el akkor is, amikor azt vizsgálta, hogy a domain név regisztrációjára és használatára rosszhiszeműen került-e sor.

A fentiekre tekintettel az eljáró panel a <mcdonalds.biz> domain név átregisztrálását rendelte el az amerikai McDonald’s javára.

menu
menu