Egy órán múlott, hogy lenyúlják Gyurcsány ötletét

Egy órán múlott, hogy lenyúlják Gyurcsány ötletét

A magyarcharta.hu domain nevet több igénylő is kérelmezte egy órán belül.

Magyarország miniszterelnöke a hétvégén lezajlott tüntetés, ellentüntetés és az azt követő attrocitásokat után a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra szándékát a Magyar Charta életre hívásával kapcsolatosan. Ahogyan az ilyen nagy horderejű bejelentések esetén lenni szokott szinte azonnal beindult a domainipar szereplőinek fantáziája. A magyarcharta.hu domain névre a CityNet Kft. nyújtotta be július 8-án elsőként a kérelmét. Ugyanerre a webcímre egy másik kérelmező, a Firewall Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. is szintén kedden regisztrációs kérelmet adott be. A két igény között mindössze egy óra telt el. Az első nemzetközi domain névre sem kellett sokat várni: a magyarcharta.com azonosító szintén kedden délelőtt került bejegyzésre a budapesti Realnetteam Kft. részére.

Citynet a Köztársaság térről

A magyarcharta.hu domain igénylését benyújtó a CityNet Kft. nem először kerül a domainipari hírek középpontjába és több esetben kapcsolatba hozták a Magyar Szocialista Párttal. A cég az ügynöklista ügy idején, 2005-ben vásárolta meg egy magánszemélytől az ugynoklista.hu és az ugynoklistak.hu címeket illetve ezek ékezetes verzióját. Akkor találgatások láttak napvilágot, hogy a Köztársaság téren székelő vállalkozás milyen kapcsolatban állhat áz MSZP-vel. A CityNet Kft. olyan politikai töltettel bíró domain neveket is igényelt és kezel, mint a hazaarulo.hu és a hazaáruló.hu vagy a ügynöklisták.hu. A cégnek az említett hét domain nevén nincs érdemi tartalom, így Gyurcsány Ferenchez történő kötődése nem alátámasztott.

A reakcio.blog.hu oldalról kiderül, hogy a Citynet Kft. és az ügyvezető, Szakos Szabolcs neve a fidesz.hu honlap kritikát tartalmazó fidex.info.hu domain név életre hívása után is a középpontba került.

menu
menu