Döntés a shopadidas.hu ügyében

Döntés a shopadidas.hu ügyében

Az Alternatív Vitarendező Fórum Tanácsadó Testülete a shopadidas.hu ügyében foglalt állást

A shopadidas.hu domain nevet Domain Registrar Kft. (a továbbiakban: Panaszolt) igényelte. Az igénylés ellen – jogi képviselője útján – az Adidas AG élt kifogással, és kérte a delegálás megtagadását.

 

Az Adidas AG kifogásában előadta, hogy jogosultja – többek között – a 386444 lajstromszámú adidas szóvédjegynek, az igénylő pedig anélkül nyújtott be regisztrációs igényt az shopadidas.hu domain névre, hogy előzőleg az adidas védjegy használatára engedélyt kért és kapott volna.

 

Álláspontja szerint az igénylő magatartása ellentétes a Domainregisztrációs Szabályzat 2.2.2. pontjával, amely kimondja, hogy nem választható olyan domain név, amely jelentés tartalmára nézve gyaníthatóan jogellenes vagy megtévesztő. A domain igénylés pedig egyrészt jogellenes, mert sérti a védjegy kizárólagos használatához fűződő jogokat, illetve a Adidas AG kereskedelmi partnerei versenytörvényben biztosított jogait, másrészt megtévesztő, hiszen – az adidas védjegy jóhíre és ismertsége miatt – a fogyasztó bármely, az „adidas” szavat tartalmazó szókapcsolat hallatán a védjegytulajdonos társaságra asszociál.

 

Jogalapként a Adidas AG hivatkozott a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (Vt.) 12. §, és 27. § (1) bekezdésére, amelyek közül az utóbbi bekezdés kimondja, hogy „védjegybitorlást követ el, aki a 12. §-ban foglalt rendelkezések megsértésével a védjegyet jogosulatlanul használja.” Panasza alátámasztására megjelölte továbbá a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 2. §-t is, amely leszögezi, hogy „Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a versenytársak, a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően folytatni.”

 

Az igénylés jogellenességének és megtévesztő jellegének bizonyítására a Adidas AG előadta, hogy a védjegyoltalom – azaz a kizárólagos használati jog – nem csak az azonos megjelölésekkel szemben illeti meg a védjegy tulajdonosát, hanem a védjegyéhez hasonló megjelölésekkel szemben is, ha azt a fogyasztók összetéveszthetik a védjeggyel. Több évtizedre nyúlik vissza az a konzekvensen alkalmazott bírói gyakorlat, amely szerint a védjegy használata nem megengedett valamely új szókapcsolat – akár szlogen – egyik elemeként sem, hiszen az összetévesztés veszélye ebben az esetben is fennáll. Jóhírü védjegyek esetében – amilyennek az adidas védjegy is minősül – a védelem szélesebb, az oltalom minden áru- és szolgáltatási osztályra kiterjed.

 

A fenti domain név – szó szerinti tartalma alapján – egyértelműen olyan látszatot kelt,
mintha a cím alatti honlapon a Adidas AG társaság, az adidas védjegy jogosultja működtetne internetes szolgáltatást.

 

A fenti szókapcsolat ugyanis semmi másból nem áll, mint a fenti védjegyből, valamint a védjegy előtagjaként megjelenő „shop” szóelemből. A regisztráltatni kívánt domain név egyértelműen az adidas védjegyre épül rá. A domain „shop” előtagja az utótaghoz viszonyítva szignifikáns megkülönböztető képességgel nem rendelkezik. Az internethasználó célközönség körében jól ismert előtag általános jelentéstartalmára tekintettel nem alkalmas arra, hogy a nyilvánvalóan jelentősebb megkülönböztető képességgel bíró adidas szóelem dominanciáját tompítsa.

 

Az előbbiekre tekintettel, az igénylő nyilvánvalóan kihasználja a védjegy megkülönböztető képességét, és jogosulatlan előnyt szerez a kedvelt márkanév használatával. Az ugyanis, hogy a sérelmesnek tartott domain név előtagja szó szerinti tartalma alapján a hivatkozott védjegy alatt előállított termékek értékesítési helyére utal, egyértelműen jelzi, hogy az igénylő a jogsértő domaint kereskedelmi és haszonszerzési célzattal kívánja igényelni és működtetni.

 

Panaszolttól az üggyel kapcsolatban beadvány nem érkezett.

 

A Tanácsadó Testület (TT) eljárása során – teljes mértékben osztva a Adidas AG okfejtését és jogszabályi hivatkozásait – a shopadidas.hu domain név Panaszoltnak történő delegálását gyaníthatóan megtévesztőnek és jogellenesnek találta.

 

A TT szerint a Panaszolt vélhetően gazdasági tevékenységet kíván a domain név alatt folytatni, kihasználva ezzel az adidas védjegy népszerűségét és jó hírnevét. Amennyiben a Panaszolt számára kerülne delegálásra a domain név, az sértené a Adidas AG által megjelölt jogszabályi rendelkezéseket és megtévesztő is lenne, hiszen a domain név alapján a felhasználók (fogyasztók) joggal tételezhetnék fel, hogy a honlap az Adidas AG céghez tartozik.

 

A Panaszolt az eljárásban felhívás ellenére semmiféle nyilatkozatot nem tett (és bizonyítékot sem terjesztett elő), így arra utaló előadást sem, hogy milyen céllal kívánná használni a domain nevet. Mindezt a TT a jelen ügyben a fentiek szerint kifejezetten a Panaszolt terhére értékelte, mert maga a domain név is üzleti jellegű használatot valószínűsít.

 

A fentiekre tekintettel a Tanácsadó Testület szerint az igényelt shopadidas.hu domain név a Panaszolt részére nem kerülhet delegálásra.

 

 

 

menu
menu