"Erő és zsarolás" egy domainért

A perbe fogott fél szerint "erővel és zsarolással vennék el a domainjét

A GITZO S.A. (F-94150 RUNGIS Parc Tertiaire Silic 44, Rue de la Couture, Franciaország, képviseletében eljár a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft., 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 16.) által Tóth Béla ellen az "gitzo.hu" domain név tárgyában indult Regisztrációs Döntnöki eljárásban a Regisztrációs Döntnök meghozta az alábbi
döntést
A Regisztrációs Döntnök az "gitzo.hu" domain nevet Tóth Béla kérelmezettől visszavonja és azt a GITZO S.A. Kérelmező részére átruházza.
A Regisztrációs Döntnök felhívja a Kérelmező figyelmét arra, hogy a domain név átruházására e döntés alapján is csak akkor jogosult, ha eleget tesz a Domainregisztrációs Szabályzat 7.1. a.) és c.) pontjaiban írt feltételeknek, azaz a domain név fenntartására valamely Regisztrátorral szerződést köt és ezt a tényt a Nyilvántartó felé igazolja.
Indoklás
I. Kérelem
A Kérelmező a kérelmezett domain névre fennálló védjegy jogosultságára, valamint az általa használt kereskedelmi névre hivatkozva kérte a kérelmezett domain név átruházását.
Kérelmező egyszemélyes döntnöki eljárást kért.
A Kérelmező kérelmében előadta, hogy az általa képviselt GITZO S.A. (a továbbiakban együtt: Kérelmező) több mint kilencven éve foglalkozik kameraállványok, kamerafejek és egyéb kiegészítők fejlesztésével és gyártásával. A hosszú évek során fejlesztett magas színvonalú termékek mára már világelsőknek számítanak a kameraállványok és kiegészítők piacán, azokat a fogyasztók széles körben ismerik és használják. A Kérelmező a termékeit a Vitec Group (amely multinacionális gazdasági csoportnak a Kérelmező is tagja) forgalmazói láncán keresztül értékesíti, így azok a világ számos pontján (Kína, Franciaország, Olaszország, Amerikai Egyesült Államok) elérhetőek. A Kérelmező fenti tevékenysége körében kizárólagos jogosultja a „GITZO” megjelölés vonatkozásában a 444697 lajstromszám alatt bejegyzett nemzetközi szóvédjegynek, amely 2003. december 17. napja óta érvényes Magyarországon. A Kérelmező kizárólagos jogosultja továbbá a 003585304 lajstromszám alatt bejegyzett „GITZO” közösségi szóvédjegynek, amelyek Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását követően (2004. május 1.) Magyarországon is érvényesek és hatályosak. A védjegyek lajstromkivonatát a kérelemhez mellékelték, illetve utaltak arra, hogy a Kérelmező további „GITZO” megjelölést tartalmazó védjegyekkel is rendelkezik, így ő a jogosultja a 003597887 lajstromszám alatt bejegyzett „GITZO” ábrás közösségi védjegynek is.
A Kérelmezői „GITZO” (444697 lajstromszám) nemzetközi szóvédjegy 2003. december 17. napja óta áll oltalom alatt Magyarországon. A Kérelmező „GITZO” (003585304 lajstromszám) közösségi szóvédjegye Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása óta hazánkban is érvényesek és hatályosak. A Kérelmezett azonban a domain nevet 2014. augusztus 18. napján igényelte, tehát igénylése későbbi, mint a Kérelmező védjegyoltalmának fennállása. A Kérelmezői Társaság és a Kérelmezett üzleti kapcsolatban álltak egymással, azonban ezen kapcsolat időközben megszűnt, s sem ezen üzleti kapcsolat fennállása alatt, sem ennek megszakadása után nem kapott a Kérelmezett jogosultságot a Kérelmezői „GITZO” védjegyet tartalmazó domain név regisztrálására és használatára. Mindezekre tekintettel a Kérelmezett a domain nevet anélkül igényelte, hogy ahhoz joga, vagy jogos érdeke fűződött volna, s ő a “GITZO” megjelölés vonatkozásában semmilyen védjegyjogi és egyéb jogosultsággal nem rendelkezik. Kérelmező mindezek alapján a Domainregisztrációs Szabályzat 2.2.1. pontjára ill. Regisztrációs Döntnök Eljárási Szabályzatának 29. pontjára hivatkozva kérte annak megállapítását, hogy a Kérelmezettnek a tárgybani domain névhez, illetőleg annak igényléséhez semmilyen joga nem fűződik, névhasználata jogsértő. 
Mindezen túl Kérelmező álláspontja szerint Kérelmezett eljárása Regisztrációs Döntnök Eljárási Szabályzatának 31. a) pontja szerint rosszhiszeműnek is minősíthető, miután a körülmények arra utalnak, hogy a domain nevet elsősorban azzal a céllal igényelték, hogy az adott név használatára jogosult személynek ellenérték fejében átruházzák, vagy használatát egyéb módon ellenérték fejében biztosítsák. Ennek bizonyítására Kérelmező előadta, hogy miután tudomást szerzett a „GITZO” védjegyeinek Kérelmezett általi, engedélye nélküli használatáról, így különösen azok a kérdéses domain névben való használatáról, felszólító levelet küldött Kérelmezettnek. A Kérelmező a felszólító levelében felhívta a Kérelmezett figyelmét, hogy a „GITZO” védjeggyel teljesen azonos domain névben való feltüntetése jogosulatlannak minősül és felszólította a Kérelmezettet, hogy hagyjon fel a hivatkozott domain név regisztrációjával és használatával megvalósított jogosulatlan védjegyhasználattal. A Kérelmezői Társaság továbbá kérte a Kérelmezettet, hogy a kérelmezői védjegyet tartalmazó domain nevet díjmentesen ruházza át a Kérelmezőre, mint a „GITZO” megjelölés vonatkozásában kizárólagos jogosultsággal rendelkező társaságra.A Kérelmezett a Kérelmező jogi képviselőjének címzett válaszlevelében (melyet Kérelmező becsatolt) vitatta, hogy a fentiekben bemutatott magatartása jogsértő lenne és felajánlotta, hogy a kérdéses domain nevet 1 650,- Euró (nagyságrendileg 506 370,- Forint) összegért a Kérelmezői Társaságra átruházza. 
Ezen túlmenően Kérelmező a Regisztrációs Döntnök Eljárási Szabályzatának 31. c) pontjára hivatkozva a rosszhiszeműség fennállást üzleti tevékenysége megzavarása körében is megállapíthatónak találta. Az a tény domain név a Kérelmezett részére van regisztrálva, álláspontja szerint megakadályozza a Kérelmezői Társaságot abban, hogy a fogyasztók körében is népszerű „GITZO” megjelölést tartalmazó védjegyeivel ellátott termékeit e védjegyekkel teljesen azonos domain név alatt forgalmazza, vagy a domain nevet saját honlapjára átirányítsa, ezzel könnyebben elérve a magyar fogyasztói réteget is. A „GITZO” megjelölés az Internet-felhasználók és általában a fogyasztók körében a Kérelmezői társaság több évtizedes múltra visszatekintő intenzív reklámtevékenysége folytán közismert és ezért e világszerte ismert megjelölés kapcsán a Kérelmezőre asszociálnak. Miután azonban a domain név jelenleg is a Kérelmezett használatában van, a Kérelmezői társaságnak semmiféle ráhatása nincs a Kérelmezett által használt domain név alatti honlapon jelenleg vagy esetlegesen a jövőben hozzáférhetővé tett tartalomra. Kérelmező ez alapján találta a Kérelmezett eljárásának rosszhiszeműségét a Regisztrációs Döntnök Eljárási Szabályzatának 31. d) pontjára (átirányítás) hivatkozva is megállapíthatónak. Mindezekre tekintettel Kérelmező kérte a tárgybeli domain névnek a kérelmezettől történő visszavonását és a részére történő átruházását.

II. Kérelmezett érdemi védekezése
A Regisztrációs Döntnök a kérelmet és annak mellékleteit az eljárási szabályzat 22. pontja szerint azzal a figyelmeztetéssel küldte meg a Kérelmezett részére, hogy amennyiben érdemi védekezést nem terjeszt elő, úgy az a kérelemben foglaltak elismerésének vélelmét jelenti, és a Döntnök a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt.
Kérelmezett a határidőn belül előterjesztett érdemei védekezésében előadta, hogy nem vitatja, hogy „a márkanevek használatára” kizárólag Kérelmezettnek van jogosultsága, azonban ez a jogosultság nem vonatkozik „az általa tulajdonolt, felépített domain nevekre”. Kérelmezőnek – fejtette ki – az általa is elismert gazdasági együttműködésük kezdetén nem állt szándékában „megvásárolni” az érintett domain neveket, melyek bevezetésével kapcsolatosan Kérelmezettnek költségei merültek fel. Álláspontja szerint ha Kérelmezőnek akkor nem volt szándékukában megvásárolni a domain neveket és viselni a költségeket, most „erővel, zsarolással” nem kellene elvennie azt, ami nem őket illeti és nem ők dolgoztak meg érte.

Ezek előadásán túlmenően névhasználati jogát Kérelmezett semmilyen formában nem igazolta, a védjegybitorlás tényét tagadta, de a Kérelemben kifejtett jogi érvek cáfolatára sem tett kísérletet.
III. Kérelmező viszontválasza

Kérelmező a Kérelmezetti érdemi védekezésre tett viszontválaszában fenntartotta a Kérelemben előadottakat. Ismételten rámutatott, hogy Kérelmezett nem rendelkezik semmilyen védjegyjogi és egyéb jogosultsággal a “GITZO” megjelölés vonatkozásában, és Kérelmezői társaságunk sem adott engedélyt a Kérelmezett számára a Kérelmezői „GITZO” védjegyet tartalmazó domain név regisztrálására és használatára. Álláspontja szerint a Kérelmezett érdemi védekezésében előadottak jelen eljárás szempontjából nem bírnak jelentőséggel, a Kérelmezett az érdemi védekezésében nem csatolt semmilyen dokumentumot, illetve nem hivatkozott olyan tényre vagy körülményre, amely az általunk előadottak igazságtartalmát kérdőjelezné meg. Eredeti (a visszavonásra és átruházásra irányuló kérelmének fenntartása mellett) azt kérte a Regisztrációs Döntnöktől, hogy döntésének meghozatala során a Kérelmezett által előadottakat ne vegye figyelembe. 

IV. A döntés indoklása
A Regisztrációs Döntnök Eljárási Szabályzata 27. pontja alapján, a Kérelmező előterjesztése, a weben elérhető információk, valamint a Nyilvántartó által vezetett nyilvántartásban szereplő adatok alapján hozta meg döntését.
A Regisztrációs Döntnök Eljárási Szabályzatának 29 pontja szerint "(a) Regisztrációs Döntnök a domain név visszavonását vagy a Kérelmező javára történő átruházását rendeli el, amennyiben a domain név azonos egy olyan névvel vagy megtévesztően hasonlít egy olyan névhez, amely a Kérelmező javára valamely hatályos magyar vagy közösségi jog által védett név, vagy amelynek használatára a Kérelmező valamely magyar vagy közösségi jogszabály alapján jogosult és amennyiben:
a) a Kérelmezett a domain nevet anélkül igényelte, hogy a névhez joga vagy jogos érdeke fűződne; vagyb) Kérelmezett a nevet rosszhiszeműen igényelte vagy annak felhasználása rosszhiszeműen történik.
A kérelemnek helyt adóan a domain név visszavonásához a Regisztrációs Döntnök Eljárási Szabályzata 29. a.) vagy b.) pontjában foglalt feltételek fennállásának kell megvalósulnia, vagyis a Döntnöknek azt kell vizsgálnia, hogy a Kérelmezett a nevet anélkül igényelte-e, hogy ahhoz joga vagy jogos érdeke fűződne, vagy azt rosszhiszeműen regisztráltatta, illetve használja.
Kérelmezett javára a jogos érdek abban az esetben lenne megállapítható a Regisztrációs Döntnök Eljárási Szabályzata 30. pontja alapján, ha a) a Kérelmezett a kérelemről szóló értesítést megelőzően a domain nevet vagy a domain névnek megfelelő nevet áruk vagy szolgáltatások felkínálásával kapcsolatban használta, vagy erre bizonyíthatóan előkészületeket tett; vagy b) a Kérelmezett olyan személy, akinek, illetve amelynek a domain név a közismert elnevezése; vagy c) a Kérelmezett törvényesen és nem a továbbértékesítés céljával, illetve tisztességesen használja a domain nevet, és nem törekszik a felhasználók megtévesztésére, illetve arra, hogy sértse egy olyan név jó hírét, amelynek használatára más személy jogosult. 
Kérelmező – a Kérelemben előadottakkal egyezően – kizárólagos jogosultja a „GITZO” megjelölés vonatkozásában a 444697 lajstromszám alatt bejegyzett nemzetközi szóvédjegynek, amely 2003. december 17. napja óta érvényes Magyarországon. A Kérelmező kizárólagos jogosultja továbbá a 003585304 lajstromszám alatt bejegyzett „GITZO” közösségi szóvédjegynek, amelyek Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását követően Magyarországon is érvényesek és hatályosak. 
A Regisztrációs Döntnök ezt követően a Kérelmezett névhasználati jogát vagy jogos érdekét vizsgálta.
Kérelmezett – a saját maga által előadottak alapján – 1991 óta foglalkozott Magyarországon a Manfrotto és Gitzo termékek értékesítésével, azok piaci bevezetésével kapcsolatosan – disztribútorként – jelentős erőfeszítéseket tett. 2013-ban ténylegesen felhagyott e termékek forgalmazásával, képviseleti jogát a Vitec Group tőle megvonta, s azt egy másik gazdasági társaságnak adta át. Ide távozott a korábban nála dolgozó alkalmazottak egy jelentős része is. 
A gitzo.hu domain név whois rekordja alapján egyértelműen megállapítható, hogy a tárgybeli domain név 2014. augusztus 18-án került Tóth Béla részére delegálásra: ekkor ő már disztribútori jogokkal nem rendelkezett, a Gitzo termékek forgalmazásával ténylegesen nem foglalkozott, a – többszörösen védjegyoltalom alatt álló kifejezéssel, közismert kereskedelmi márkával egyező – domain név saját részére történő regisztrációjára pedig semmilyen jogosultsággal nem rendelkezett. 
Az a tény, hogy a márka korábbi kereskedelmi bevezetésével kapcsolatosan költségei merültek fel, vagy hogy – állítása szerint – a termék bevezetése „kizárólag az ő nevéhez köthető”, a tárgybeli kifejezés domain névként való igénylésére, használatára részére semmilyen jogot nem biztosított. A jogosulatlan névhasználattal Kérelmezett a Kérelmező kifejezett felszólítása ellenére sem hagyott fel – az általa megfelelőnek tartott ellenérték fejében felajánlotta viszont a nevek Kérelmező részére történő átruházását. Kérelmezett vonatkozásában tehát egyrészt nem állapítható meg olyan jogos érdek, mely a névhasználatot alátámasztaná, másrészt a név regisztrálásának időpontjai és körülményei egyértelműen arra utalnak, hogy úgy az igénylés, mint a névhasználat rosszhiszeműen valósult meg.
A Fentiek alapján a Regisztrációs Döntnök a Kérelemnek helyt ad, és az Eljárási Szabályzat 29. pontja alapján elrendeli a gitzo.hu domain név visszavonását és a Kérelmező részére történő átruházását rendeli el.
A Regisztrációs Döntnök a jelen döntést azzal küldi meg a Kérelmezőnek, a Kérelmezettnek, a Nyilvántartónak, hogy azt a Nyilvántartó hajtsa végre, kivéve, ha a felek 30 napon belül igazolják, hogy a kérelmezett domain tárgyában közöttük bírósági eljárás van folyamatban

 

Forrás: infomediator honlap

menu
menu