CTRL-c – CTRL-V panasz = copy-paste döntés

CTRL-c – CTRL-V panasz = copy-paste döntés

Az ISZT Tanácsadó Testület az Expressz Lapkiadó korábbi beadványaival szó szerint egyező panaszra szóra egyező választ adott.

A licitexpress.hu domain delegálását a Direct It. Kft. kérte, amely ellen az Expressz Magyarország Zrt. („Expressz”) nyújtott be kifogást.

Expressz számos egyéb, „express”/„expressz” kifejezést tartalmazó igénylés ellen nyújtott be a jelenlegivel szó szerint azonos kifogást.

A kifogás szerint „Expressz” elnevezéssel több mint 20 éve folytat hirdetési tevékenységet és ezen elnevezést ismertté tette. Hivatkozott arra is, hogy elektronikus hirdetési szolgáltatásokat is nyújt, az expressz szót is tartalmazó domaineken. Ha a Expressz valamely terméke más összetételű elnevezéssel került forgalomba, akkor is az elnevezés domináns eleme az Expressz szó volt. Álláspontja szerint: „A fogyasztók tehát az „expressz” szó és a hirdetés típusának kombinációjával képzett domainekről, megjelölésekről az Expresszre asszociálnak.” A Expressz beadványában továbbá úgy tájékoztatta a Tanácsadó Testületet (TT), hogy a 166680 lajstromszámú EXPRESSZ szóvédjegy vonatkozásában „védjegyoltalommal rendelkezik”. Hivatkozott arra, hogy a Panaszolt domain használata a Expressz ezen védjegyének bitorlását valósítja meg. Beidézte továbbá a Expressz a DRSZ 2.2.1 pontját, és arra is hivatkozott, hogy a delegálás „nyilvánvalóan megtévesztő” lenne, mert állítása szerint a fogyasztók a domainről a védjegyoltalmat élvező kifejezésre asszociálnak. Állításait nem igazolta.

A Panaszolt nem terjesztett elő érdemi védekezést, azonban csatolt egy megbízási szerződést annak alátámasztásául, hogy nem saját részére igényelte a domain nevet.

A Tanácsadó Testület megállapította, hogy a Expressz által említett, 166680 lajstromszámú, „EXPRESSZ” szóvédjegy oltalma a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának online adatbázisa, illetve a Expressz által becsatolt védjegy adatlap alapján 2010. május 24. napjával már megszûnt.

A TT már több ízben állást foglalt arról, hogy önmagában az „expressz” védjegy sem jogosítaná fel arra a Expresszt, hogy minden, e kifejezést tartalmazó szóösszetétel delegálását megakadályozza (ld. e tekintetben a „cegesingatlanexpressz.hu” regisztrációjával kapcsolatosan – ugyancsak jelen ügy Expressza által – bejelentett kifogások tárgyában született 01/2010. (I. 15.) sz. állásfoglalás, illetve a „shoppingexpress.hu” és a „shoppingexpressz.hu” regisztrációjával kapcsolatos 14/2010. (IX. 9.) sz. állásfoglalást) stb. Bizonyos karakterláncok kisajátítása nem engedhető meg, és ha egyébként az így képzett karakterláncok elkülöníthetők, akkor azok megtévesztésre sem alkalmasak. A TT korábban is kifejtett álláspontja szerint, az „expressz” ill. „express” szavak a fogyasztók tudatában nem feltétlenül kapcsolódnak össze a Expressz szolgáltatásaival, ez a megjelölés egyéb tevékenységekkel kapcsolatban is általánosan használatos.

A TT figyelembe vette, hogy a „licit”, kifejezetten az online üzletterek esetében is gyakran használt kifejezés, így nyilvánvalóan nem kapcsolódik a Expressz tevékenységéhez közvetlenül.

A fentiek alapján a TT a licitexpress.hu domain igénylés esetében nem találta megállapíthatónak sem a jogellenességet, sem a gyaníthatóan megtévesztő jelleget, ezért álláspontja szerint az igénylés teljesíthető.

 

Forrás: ISZT Infomediátor TT hivatalos  honlap

menu
menu